Nagy Ferenc: Ibrány. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 25. Nyíregyháza, 1987)

A család tekintélyének az emelkedését bizonyítja két házasság is. Lukács fia Gergely Kállai Erzsébetet vette feleségül, fiuk András pedig Báthori Erzsébetet vezethette az oltár elé. A családfa szépen induló hajtásai azonban hamar elszáradtak. Gergely maradékai három generáció után kihaltak és Lukács ágán is csak egyetlen lány maradt, Kállai Erzsébet és Ibrányi Gergely lánya, Margit. Pontosabban meg nem határozható időben, a XV. század első harmadában Margit Vay Istvánhoz ment feleségül. Margit fiúsításá­val a király az Ibrányi birtok egy részét meghagyta, Vay Istvánnak pedig engedélyezte az Ibrányi név használatát. Az Ibrányi birtok másik része a királyi fiskusra maradt, 67 majd királyi adományként a Szakoly családra szállt. Valószínű, hogy a Szakoly család, mely a Guth-Keled nemzetség­ből ered, már korábban is birtokos volt a községben. Ebből a nemzetségből származnak ugyanis a Báthoriak is, és tudjuk, hogy Ibrányi András, aki örökös nélkül halt el, Báthori Erzsébetet vette feleségül. András 1407-ben unokatestvérének, Lukács lányának, Katalinnak negyven márkát fizetett, hogy megváltsa ibrányi és ke­resztúti birtokait, mégpedig Katalin „anyja és nagyanyja leányne­gyede, hozománya és nászajándéka fejében". 68 Feltételezzük, hogy az Ibrányiaknak a Szakoly, később a Báthori családdal folytatott pereskedésé,ben az utód nélkül elhalt András birtoka jelentette a kiindulópontot. A százados perben ugyanis a keresztúti és a hozzá közel eső királytelki határ játszott központi szerepet. A birtokvitá­ban a Báthoriak győztek és az Ibrányi birtokból mintegy 2000 holdat a nyíregyházi és király telki birtokukhoz csatoltak. 69 A XV. század nemcsak az új birtokosok megjelenése miatt jelentős a község életében. A század közepén épült az ibrányi vár is, mely a későbbiekben a település sorsában időnként meghatározó szerepet játszott. 1463-ban már kétségtelenül állott. Erről Mátyás király oklevele tudósít, melyben felmenti Szakoly Pétert a katonáskodástól, mivel testvérével együtt Ibrány várát védik. 70 Építtetőjéről semmit sem tudunk. Gondolhatunk a királyra, az Ibranyiakra vagy a Szakoly családra is. Ez utóbbinak azonban némileg ellentmond egy 1470-ből származó adat. A kastély várnagya ekkor Palágyi (Pallagi) Simon, aki különböző erőszakosságokat követ el a Szakoly család birtokré­szén. 71 A XV. század első felében mint a Szakoly család várkastélyát 38

Next

/
Thumbnails
Contents