Hadházy Pál: Néprajzi dolgozatok Túristvándiból. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 22. Nyíregyháza, 1986)

sal dolgozott együtt, napi 12 órát, egyik héten nappal, a másik héten éjjel,. Nehéz munka volt, nem mindenki bírta. Ekkor már Chicagóban élt Dajka József és felesége,akik u­gyanc8ak Túristvándiból vándoroltak ki, egy burdos házat tartottak fenn, ahol Nyíri István is otthont kapott, más istvándi kivándorlókkal együtt, 1913-ban jött haza és a megtakarított pénzéből 8 hold földet vásárolt, 1914-ben katonának vitték és aas első világháború végéig a fronton szenvedett. Nyíri István amerikai útja sikeresnek mondható, mivel földet szerzett, de volt szántója,erdeje és kaszálója is, Nvíri Király 3ándor is régi túristvándi családból származott. Egy fiú- és egy leányunokája él Túristvándi­ban,akik azonban semmit sem tudnak nagyapjuk amerikai út­járól. Ezirt csak ifj» Molnár János tájékoztatására tá­maszkodhatom. Nyíri Király Sándor, id,Molnár Jánossal együtt ment ki Amerikába, 1911-ben, Chicagóba került és a vasgyárban kapott munkát, mint kazánfűtő, ő is Dajka Józsefek burdos házában lakott. 1919-ben. jött haza,Tokajtól a románok nem akarták tovább engedni, ezért - Molnár Jánossal és Zila­hy Mihállyal - csónakon szökött át a megáradt Tiszán. Ke­resetéből 5 hold földet, lovakat, gazdasági felszerelése­ket vásárolt. Megbecsült gazda volt, Salagvári Gábor /az első világháború előtt ment ki» A feleségét,Somotóczky Marcellát, két fiát és lányát 932­ben ismertem meg.Ma már egyikőjük sem él,Csak annyit tud­tak róla,hogy kiment,de soha semmit sem hallottak felőle. Simon Lajos az első világháború előtt vette feleségül Treszka Katalint.A házasság után az asszony kiment Ameri­kába.Simon Lajost pedig a világháborús események elsodor­ták: 1914-től 1917-ig katona volt. Pia, Simon József, aki 32

Next

/
Thumbnails
Contents