Hadházy Pál: Néprajzi dolgozatok Túristvándiból. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 22. Nyíregyháza, 1986)
vándorlásáról. Binary Józsefnek 4 kat. hold földje volt, ami a fele« sége,Kövér Berta hozományával 14 holdra növekedett. Bihary József háromszor Is megjárta Amerikát, utoljára 1910ben ment ki.A megkérdezettek azt vallják, hogy Bihary Jó» zsef kimenetelének kézzelfogható eredménye nem volt. Egy olyan emberről, aki 14 holdon gazdálkodik és csak két gyermeke van, azt gondoIhatnánk, hogy a kivándorlását nem a szegénység, hanem a kalandvágy ösztönözte»Be ez nem így volt! Említettem már, hogy a gyakori árvizek szinte lehetetlenné tették a gazdálkodást. De tudnunk kell azt is, hogy a Tűr felső szakaszán makkos, cserfás erdőkön és meszes területeken folyik keresztül. Ezért az árvizek alkalmával a Túr kilúgozta, sovánnyá tette a földeket. Innen származik az a falucsúfoló, hogy Túrsoyándi, mely a sovány földekre utal. De az árvíz levonulása után is sokhelyütt megrekedt a víz, ami éveken át megmaradt. Ezekben vízimadarak tanyáztak.Tehát Bihary Józsefnek sem lehetett sok öröme a 14 holdas földjében, amikor azt mindig az árvizek járták* Mint említettem, Bihary József harmadszor 1910-ben ment ki Amerikába, itthon hagyva feleségét és két gyermekét. 914 májusában, ezer korona megtakarított pénzzel jött haza.De akkor kitört a világháború és Biharyt mindjárt be is vonultatták a nyíregyházi huszárokhoz. Az esti beszélgetések során nem titkolta el azt, hogy most tért haza Amerikából és hogy mennyi a megtakarított pénze. Erről a tisztek is tudomást szereztek és azt tanácsolták neki, hogy fektesse be a pénzét hadikölcsönbe: "Ez nemcsak hazafias cselekedet lesz tőled, de kamatostul visszakapod a háború után és remélheted azt is, hogy szabadságra is hazamehetsz! Egyébként is, mire a falevelek lehullanak, vé9