Virágh Ferenc: Adatok Kisvárda történetéhez. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 20. Nyíregyháza, 1981)
valóban utal erre a folyamatra. így 1453-ban két bácskai /Zemplén m./, egy kuzealyi, egy-egy ládányi, záhonyi, karászi, szabolcsi, kéki, két guthi és három papi származású családfőt találunk, mig 1521-ben egy-egy bárányi, gercsei, haktai, jándi, bakai és encsi bevándorlóit jelzi a Kisváradra irányuló népmozgalmat, amit ebben az időben az 1514. évi I. t.c. erősen gátolhatott. Ugyancsak a családnevek segitségével megkíséreljük Kisvárda középkori lakosságának foglalkozási keresztmetszetét is adni. Kétségtelen, hogy a város lakossága elsősorban földmivelő, s kis részben szőlőmivelő volt. A középkori gazdálkodás mellett ez nem is lehetett másként-Az annyiszor hangoztatott vásárhely jellegénél fogva Kisvárdán azonban hamarosan kialakult az őstermelők mellett az iparosság is. Különben is az iparnak ősi gyökerei vannak Kisvárdán, hiszen már a bronzkorban is bronzöntőmühely állott városunk mai helyén. A vásárok, a földesurak építkezései, a vár szükségletei tekintélyes iparososztályt termeltek ki. Az iparosság mellett az összeírásban nem találunk kereskedőt, azonban ez az időbeni oklevelekben sokat szereplő Kalmár Péter neve is mutatja ennek a foglalkozásnak a jelen voltát. Ugyancsak találunk a népességben az össze nem irt papokon és tanítókon kívül mi ni malis értelmiségi elemet is, akiket a Literátus, Deyak, Deák nevek jelölnek. A nem közvetlen földművelő elem 1435-ben a jobbágylakosságnak 20 ?t-át tette ki, s ez az arányszám 1521re 31,2 j£-ra nőtt, ami az egyre városiasodé fejlődést mutatja. Az arányszám a jobbágycsaládfők összeírásában nem szereplő lakosok hozzászámltásával ugrásszerű javulást mu» tatna. A nem földmivelő népesség foglalkozás szerinti, magosztása a fennmaradt két összeírás időpontjában a következő?