Virágh Ferenc: Adatok Kisvárda történetéhez. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 20. Nyíregyháza, 1981)
azután meglehetősen szomorú képet mutat. Szellemi táplálékuk a krajcáros néplap, érdeklődési körük nagyjában kimerül a gazdaság körüli dolgokban, s a község szétterjedt perifériáin való elhelyezkedésük a városi kultúra apró áldásaiból is meglehetősen kizárja őket. Legértékesebb rétegük bizonyos érdeklődést mutat a közdolgok iránt, azonban a szorosabb értelemben vett szellemi kultúra, irodalom iránt egyáltalán nem érdeklődnek. Ennek a rétegnek fiatalsága azonban már egészen más: eljár moziba, színházba, 8 bár egyelőre ártatlan ponyvát, de már mégis csak olvas. Kultúrájának emelésére sokat megtesz a község, amikor minden évben mezőgazdasági továbbképző tanfolyamokat rendez és a Felsőszabolcsi Gazdakör, amely ugyancssk oktató tanfolyamokkal igyekszik ennek a rétegnek mezőgazdasági és általános műveltségét emelni. Szétszórtan érdekes tehetségek is felbukkannak köztük: pár évvel ezelőtt eredeti elbeszéli költeményekkel állított be hozzám egy földmives ifjú. Van köztük festegető, szobrász hajlamú fiatalember, de a mostoha viszonyok mellett ezek sajnos, legnagyobbrészt nem is tudnak levegőhöz jutni. Egyébként ez az a rétege Kisvárda társadalmának, amelyből az iparosság, sőt a kereskedelem is, mintegy kimeríthetetlen rezervoárból, a maga utánpótlását meríti. Érdekesebb és komplikáltabb az iparosság kulturális élete. Az önálló keresettel biró lakosság 13*-át kitevő iparosság igen fejlett belső életet is él, amelynek történeti gyökereire már utaltunk. Az ipartörvény életbe léptetésekor Kisváráén tizenegy céh működött: a már emiitett ősrégi csizmadia céhen kivül a szíjgyártó céh, kalapos céh, takács céh, keresztény szabó céh, zsidó szabó céh, asztaloB céh, varga céh, suszter céh, gubás céh és szűcs céh. Ma ezeknek élete az Általános Ipartestület és 142