Virágh Ferenc: Adatok Kisvárda történetéhez. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 20. Nyíregyháza, 1981)

EESYÍBDA MÚLTJÁBÓL Til. ZI. Rákóczi Ferenc Írja egyik kapitányának, aki egy várostrom nehézségeiről panaszkodik: bizony a várostrom golyóbissal megyén, nem pedig tökkel, mint Kisvárdán.. 1655* május 19-én irja Tarczali Ádám kisvárdai ka­pitány Thököly Imre fejedelemnek: Kegyelmes Uram, a szom­széd ellenség annyira ránk szokott, majd minden másod és harmadnap a vár alá jön: ezelőtt negyednappal ideszorult szegény embereknek kintjáró lovait, ruháit, kit az idén szereztek volt, takarítván, elhajtották. Ujabban ma szat­máriak, ecsediek gyalog harmadfélszázan, lovas mintegy 30, Döge falu mellett való víznél levő cserésben lesben áll­ván. Szántó János nevű Vay uram ez ezredbeli egyik had­nagy katonáinak lovait hatan vagy heten felfogván, megin­dultak vele, kiknek utána menvén itt levő böcsületes nemes emberből álló Nagyságod híveivel és az kevés számú gyalo­gokval, az lesből kiomolván, bennünket megnyomtanak,s há­tunkon elellenkezve csaknem a városig hoztuk őket Dögóbül. Az szegény Komáromi, félvén porkoláb hajdani dicsérete s próbái szerént akarván magát viselni /kit akaratomon kí­vül cselekedett/, az gyalogokval az várból kiment, harmad magával elfogták, magamnak két fegyveres lovamat meglőt­ték, Krucsai Márton uramnak több lovait Debrecennél el­nyervén, még egy maradt volt, meglütték, kiből kiépülését nem is remélhetni. Az ellenkezés közben adódott oly szó is: „tudjuk a várdai erő mennyi legyen", azért is commi­nálkodnak. írja meg Tarcali, hogy ezért erősíteni kellene Tárdát. Kéri a fejedelem hozzájárulását, hogy az elfogott öreg porkolábot, Komáromit egy náluk fogságban lévő német kornétással kicserélje. írja, hogy a labancok azáza Döge felől Teresmart felé ment, Thököly híveinek mondván magu­102

Next

/
Thumbnails
Contents