Bodnár Bálint: Kisvárda környéki népmesék. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 17. Nyíregyháza, 1980)
Erre a halász szinte megfiatalodott, gondolata szerint, mert 6 azt gondolta: - Mig az én sárfalam össze nem omlik, addig nem bántól? Akkor én vigyázni fogok rá, hogy össze ne omolj ón,Mindig vigyázni fogok rá, hogy még csak repedés se legyen rajta! Mig az ember ezen töprengett, a Halálnak első atja az öregasszonyhoz vezetett, aki őt bezárta az üvegbe» Azt mondja az asszonynak, mikor odaért: - Azonnal készülj, mert viszlek! Az asszony megijedt: i- Ne bánts már, még legalább egy pár napot hagyjál! A Halál hirtelen mérgében nyakon csapta és azonnal meghalt. - így kutya! Engem többet nem csapol be! A halász meg minden nap nézte a házat, JJincwen-e valami repedés, vagy doblás a falon? Vagy a tető nem csorog-e? Nehogy valami csepp karcolás is látszódjon a falon! Közbe telt az idő, a szegény halász félkarja megfájdult.Azon töprengett, hogy már csak jobban ne fájna, hogy meg tudná renoválni a sárfalát. De majd közben a lába is megfájdult. - Még már sánta is leszek! Lassan járni is alig tudott, karja is nagyon fájt* mind a kettő. Egyik szemére meg is vakult, a másikra is csak nagyon kicsit látott.Most már csakugyan azon töprengett, hogy: - Már nemcsak menni, de még csinálni sem tudok semmit. De még látni se látok nagyon! Azért mindig csak nézte, hogy a sárfala nem omlik, nem roskad-e valahol. Közben a gyomra is elgyengült. Enni is alig tudott, de még mindig a falat nézte» Még könnyen 153.