Bodnár Bálint: Kisvárda környéki népmesék. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 17. Nyíregyháza, 1980)

kor mán mind egy darabig kiásták, azt mondja a medve: - Gyerünk felezni! - Menjünk - mondta az ember. - Mék az enyém, komám? - kérdezte a medve. - Az ott a felső része - mutatott a levélcsomóra az ember. A medve nem szólt semmit. Nem is szólhatott,mert igy vót a megegyezés. Azzal hozzáláttak és az ember hazahordta á répacsomót. A medve pedig nekifogott nagy busán, hazaölelte a répalevelet. - Na - gondolta a medve -, jövőre majd másképpen lesz!.Nem fog az ember becsapni, hanem én fogom őt kijátszani. Eljött a vetés ideje. Megint felszántották a fődet. Mikor vetni akarják, azt mondja a medve: - Hát ide hallgass, ember komám! Én csak ugy megyek bele a közös munkába, hogy az idén a tied legyen a felső része a terménynek, az enyém pedig az alsó része! - Itt a kezem nem disznóláb - mondta az ember.- Gazfickó, aki megmásit! Azzal elvetették a búzát, mert a medve azt mondta, hogy azt vessenek, őrült a medve, hogy most ő csapja be az embert. Mikor eljött az aratás ideje, együtt learatták a termést. Azt mondja a medve: - Felezzünk, komám! - Lehet, komám! - biztatta az ember. Azzal külön rakták a szalmát is, meg a szemet is. A medve majd szörnyethalt, mikor meglátta, hogy neki csak a szalma jutott, az embernek pedig a tiszta szem. De nem tehetett semmit, mert igy állapodtak meg. Azt azonban kijelentette, hogy többet, mig a világ világ lesz, az emberrel közösen nem gazdálkodik, mert az embernek olyan éles esze van mint a borotva. 15o.