Németh Péter (szerk.): Néprajzi kutatások Nyírlugoson 2. Gazdálkodás. (Jósa András Múzeum Kiadványai 15. Nyíregyháza, 1979)

A kender azon növények közé tartozott,amely vetéstől a betakaritÓBig különösebb munkaráfordítást nem igényelt. "Legfeljebb az idő árthatott neki, más károkozója nem volt", A jól előkészített, évente trágyázott határrészben a férfiak munkája volt a vetés. Ez a magvak gabonához hasonló "elhintését" jelentette. Ezt követően a földet elgereblyézték, igy takarták be a magot.A betakaritáet nyü- vés

nek nevezik,ezt mindig eszköz nélkül, kézzel végezték, gyakran együtt nyüve a virágos éa a magvas kendert. /Arra nem találtam adatokat, hogy a kendert gyárnak termesztették,mint Mihálydiban és Nyírbátorban./ A földrajzi adottságokból következően /sem folyó, sem számottevő nagyságú állóviz nem volt a közelben/ az áztatásnak sajátos módjai alakultak ki, A határbeli földek némely részén a talajviz feljött,

s igy az évente viz alá kerülő részeket alakították ki áztatóhelyekké. Ezt rétvlzi áztató

nak nevezték. Ilyenkor egy, legfeljebb két kévesort raktak egymásra, a kévék végeit pedig földbevert karókkal rögzitették.Amikor nem voltak réti vizek, az áztatáBt ugy oldották meg, hogy a homok-hegyek alján, a legmélyebb területen "kutak"-at fúrtak. Ezekben a kutakban feltört a talajviz, az egymásra rakott kévéket 8-9 napon keresztül ebben áztatták. Az áztatás milyenségéről és elégségéről évtizedes tapasztalataik alapjón az idősebb asszonyok győződtek meg. Ha a rostok elázásét jónak minősítették, a kenderkévéket kiszedték a vizből. Naplementéig szárították a homokon,majd szekérrel hazaszállították, A kenderkórót teljes száradásáig a fal mellett, vagy az udvaron szárították, s csak a csontszáradás után kezdtek a töréshez. A háncsrészek megtörését két fázisban, kétféle munkaeszközzel végezték. Az első megtörés eezköze e fogazott élü törő volt, a munkát törés

nek nevezték, ezt a tilolás követte, amelyet a desz-