Németh Péter (szerk.): Néprajzi kutatások Nyírlugoson 2. Gazdálkodás. (Jósa András Múzeum Kiadványai 15. Nyíregyháza, 1979)

Ezt követően a tányérokat ki-ki zsákokba szedve egy nagyobb ponyvára gyűjtötték össze. Itt a tányérokból alkalmi fahusánggal kiverték a magot. A szemet zsákba rakták, de csak azt szállították haza, amit a földön nem tudtak értékesíteni,vagy amilyen mennyiségre a gazdaságnak szüksége volt. Visszaemlékeznek arra, hogy az 1940-es évekig a napraforgó betakarításának idején zsidó felvásárlók járták a határt, e egymásra is rálicitálva, évenként különböző áron minden mennyiségben felvásárolták a napraforgót. Azt kikötötték, hogy a magot egységesen 80 vagy 100 kg.-os zsákba kell csomagolni. Innen szállították Mihálydiba és onnan vonattal Debrecenbe, de az is előfordult, hogy innen közvetlenül vitték Debrecenbe. Annak ellenére, hogy a napraforgó nagy jövedelmet biztositott,nem volt olyan parasztgazdaság, amely csak ennek a termesztésével foglalkozott volna. Fontosabbnak tartották a napraforgó takarmány jellegét, ezért azt más kapásokhoz viszonyítva arányos területen termesztették, s csak a gazdaság szükségletén tuli mennyiséget értákesitették. A parasztgazdaságoknál maradt magot a helybeli olajütőben nyomták ki. Ezzel nemcsak étkezési olajhoz, hanem világitóanyaghoz, az olajpogácsákkal pedig takarmányhoz is jutottak. Aki nem préselte ki, az szemesen használté fel a magot állatok, főleg szárryasok etetésére. A napraforgó szárát is sokoldalúan hasznosították, kerítéshez, csűrök oldalának kialakításához, kerti vetemények karózásához alkalmas volt. A magvak kipréselése a helyi olajütőber. történt, e:: járványos olaj prés

nek nevezték. A visszaemlékezések szerint a malom átalakításokkal 1945-ig üzemelt, majd ezt követően volt aki még néhány évig távolabbi helyekre eljárt, a többség viszont nem üttette ki a magot. Â lugoei