Németh Péter (szerk.): Néprajzi kutatások Nyírlugoson 2. Gazdálkodás. (Jósa András Múzeum Kiadványai 15. Nyíregyháza, 1979)
cát "gabona módjára vetik". A leggyakoribb sorbevetési eljárás - a ma élők emlékezése szerint - a sarokkal vetés volt Hyirlugoson. Ez többféleképpen is történhetett. A napraforgóhoz és a krumplihoz hasonlóan vagy "barázda közibe" vetettek, vagy a dohánytermesztésnél is használt sorozóval "vontak a földbe irányt". Ezen egyenesen haladva a vetőzsákból kihintették a magot és a vető azt a sarkával a földbe taposta, A tengeri vetéséhez a lugosi ember legfeljebb a kertben használt kapát, a határban sohasem. Ennek az a magyarázata,hogy "egy embernek lassú munka, kettőt meg feleslegesen köt le", A nagybirtokon, ahol a két világháború között a vetést gépesítették, jelentős volt a gépek száma, de a parasztgazdaságokban még az 196o-as évek végén, 197oes évek elején le csak szórványosan találkozhattunk vele. A kézi vetés ha nem is volt kizárólagos, mindvégig - napjainkban is - jellemzője a paraszti növénytermesztésnek. Müvelés ÓB betakarítás A termesztés vetés utáni első munkafázisa a ki nem kelt tengeri pótlása volt, amit általánosan újítás nak neveztek./Ugyanezt a terminust a dohánytermesztésnél is megtaláljuk, ahol a palánt ok, palánták kiegészítését jelenti. / Az ujitás vagy a száznapos, koránérő fajtával történt, vagy különféle köztesnövényekkel.Köztesként leggyakrabban tököt, babot, ritkábban káposztát ültettek. Az ujitást általában előcsiráztatott maggal végezték. / Ilyen előcsiráztatott magot használtak a dohány, a tök és a dinnye esetében is./ A tengeri kétszeri kapálása az 1945/5o-es évektől vált általánossá. Korábban egyszer kapáltak és egyszer 4o.