Németh Péter (szerk.): Néprajzi kutatások Nyírlugoson 2. Gazdálkodás. (Jósa András Múzeum Kiadványai 15. Nyíregyháza, 1979)

son is ez az általánosan ismert kifejezés a dohányleveleknek a tóról, segédeszköz nélküli, kézzel való eltávolítását jelenti. A levelek törése, begyűjtése már augusztusban, az ajjdohány törésével kezdődik. Ajjdohánynak nevezik a tődohány két-három alsó levelét, amelyet még zölden törnek le. Az ajjdohány begyűjtésétől a törés folyamatos munka. A kertész a letört leveleket füllő

be, azaz nagyobb egységekbe gyűjtötte, r.ajd ezeket ölekbe szedte össze. Az első törés után a táblákat naponta följárták. Egy-egy tőről általában négyszer, jó termés esetén öt alkalommal törtek. A dohány utolsó törésekor már nem csináltak öleket, hanem rendezetlenül szekérre szórták a leveleket.A dohány többszöri törése az uradalmi dohánytermesztést jellemezte. A debreceni dohány

t száradásával párhuzamosan törték, a pajtában való kiszáradás után pedig a bálozés, csomagolás előtt levelenként simitották. A parasztgazdaságokban termesztett dohányt kb. két évtizede egyszerre törik. Ez természetesen összefügg a fajtaváltással. Ujabban kétféle dohányt,

Virginiát és szabolcsi dohány

t termesztenek.Mindkettőt zölden törik. A Virginiát zölr den 8zállitják, a szabolcsi pedig csak száradás után kerül értékesítésre, beadásra. A jelentősebb területen folyó dohánytermesztés elválaszthatatlan az építményekben történő nedvességelvonástól. A szárító építmények elnevezései, formái, szerkezeti megoldásai nagy változatosságot mutatnak Nyirlugoson.Ezeknek az építményeknek a telken való elhelyezkedésével, történetével számos korábbi tanulmány 20 foglalkozik. Ezért itt csupán a pajtá

nak nevezett, speciális, dohányazáritásra használt épülettel, annak történetével kapcaolatban kívánok néhány megjegyzést