Németh Péter (szerk.): Néprajzi kutatások Nyírlugoson 2. Gazdálkodás. (Jósa András Múzeum Kiadványai 15. Nyíregyháza, 1979)

végzés társult, viszont nem volt szemveezteség, és a learatott gabona közé nem került gyom. A sarlóé aratásnál a munkaintenzitás alacsony volt, egy csoport napi teljesítménye a 2 kh-at sem haladta meg. A gyűjtések szerint egy 20 holdas gazda 6-7 hold gabonáját egyedül két hétig is vágta.Mindezek a körülmények feltételezték kis gazdaságok esetében is a társasmunkát, a nagybirtokon pedig a falu lakóira való jelentós támaszkodást. A sarlós aratás segítség volt az állattartásban és a trágyázásban.A takarmánygazdálkodás alacsony színvonala, a trágyázás esetlegessége a talajerő utánpótlás egyik formájává tette a tarló állatokkal való járatását, trágyázását, majd trágyaként való alkalmazását. Sarlós aratásnál ugyanis 25-30 cm magas tarló maradt, amelyet a betakarítás után jószággal járattak. /A tarló megkötötte a homokot, nem engedte a talajt kiszáradni./ A sarló és a kasza munkaintenzitása közötti különbséget mutatja továbbá az is, hogy kaezával három ember végezte el azt a munkát, 8mit sarlóval öt. Ott négy ember vágott, itt viszont csak egy. A gabona behordását augusztus elején kezdték el, és ekkortól a tarlóra mér ráhajtották a csordát meg a gulyát. Mindenki magának hordott, Nyirlugoaon ebben a munkában ritka volt az összesegités. A parasztgazdák a szérűt az udvaron alakították ki, közös szérű csak az uradalmi határban volt. A mag kiverésére a cséplés és a nyomtatás munkája egyaránt használatos volt, aránya összefügg az állattartással, ugyanis nyomtatni csak lóval tudtak, és ez Lúgoson alig volt. ^ 1914 előtt volt néhány brigád a faluban, akik - saját gabonájuk