Németh Péter (szerk.): Néprajzi kutatások Nyírlugoson 2. Gazdálkodás. (Jósa András Múzeum Kiadványai 15. Nyíregyháza, 1979)

kerékpáron viszik. Általában a kormányára akasztják. A bor, a cefre szállitására a hordó kat. kád akat használják. Ezeket azonban mindig szekéren szállitják. Pálinkát, kis mennyiségű bort üvegben visznek magukkal, még ünnepélyes alkalmakkor is /mint lakodalomkor a násznagy és a vőfé­lyek/. Az üvegek legalább másodfelhasználásnak, "ugy ma­radtak" a házaknál. A legegyszerűbb, de egyben legelterjedtebb teherhor­dási eszköz a kötél vagy csak a madzag . Főleg olyan anya­gok szállításánál használják, amelyeket csomóba, rakás­ba lehet kötni. A csomóba kötött szénát, szalmát aztán hátra vetve viszik. Madzaggal szokás összekötni több kisebb csomagot vagy tárgyat, hogy egy teherként könnyebb legyen vinni. Be például a petróleumos üveg nyakára is madzagot kötnek és annál fogva, kézben lógatva viszik a boltba és hozzák haza. Hasonlóan kezelik, illetve kezel­ték a múltban, amikor még az olajat kimérve lehetett kap­ni, az olajos üveget ie, A legegyszerűbb teherhordási eszközök mellett meg kell emlékeznünk a legfejlettebbekről is. Emberi erővel működő teherhordó eszköz a Nyirlugoson is általánosan el­terjedt és használt talicska . kerékpár , targonca és mál­ nás kocsi. A talicska zárt teherhordó térrel rendelkezik, főleg föld,szemes termény, nem csomagolt apró szemű anya­gok, tárgyak szállitására szolgáló egykerekű, két fogójú eszköz. A lugosi homokos talaj miatt nehéz a használata. Inkább elterjedt a targonca, aminek nincsen zárt teherte­re és ennyivel könnyebb, hanem rácsos, támasztó támlás teherfelülete van. Szálas, nagyobb darabu vagy zsákolt, esetleg másképen csomagolt aprószemü,darabu anyagok, ter­mények, tárgyak szállitására szolgál. Ennek is, akárcsak a talicskának, a homoktalaj miatt szélesebb kereke van

Next

/
Thumbnails
Contents