Németh Péter (szerk.): Néprajzi kutatások Nyírlugoson 2. Gazdálkodás. (Jósa András Múzeum Kiadványai 15. Nyíregyháza, 1979)

állattartás lassú átalakulásával járt. Mindez pedig kapcsolatban van a későn megindult fajtaváltással és tejheaznositáseal. Fajtaváltás. A magyar-erdélyi szarvasmarhát felváltó nyugati, intenzivebb fajták Szabolcs megyében később terjedtek el, mint ez ország más, előrehaladottabb vidékein. 1870-ben pl. az akkori nyirbátori járásban csak 144 db "evájczi" tehén volt, az állomány 0,93 %-a. 1

^ Még 1890 körül is egész Szabolcs megyében 1401 db idegen fajta szarvasmarhát tartottak /0,52 %/

t de ennek is 68 %-át a 20 , közép- es nagybirtokon. A fajtaváltás országosan 1895re már közel 50 %-os eredményt ért el, 1911-ben pedig a _ 21 magyar-erdelyi fajta aranya csak 27,8 % volt. Nyirlugos méginkább elmaradt a nyugati fajták tenyésztésében. Nagyobb számban csak a két világháború között terjedtek el állami támogatással /akciósmarhák/, elŐ8zör a legszegényebb gazdáknál. A daruszőrü magyar marha tenyésztéee véglegesen csak az 1950-es évek elején szűnt meg. A fajtaváltás folyamatát lassitotta, hogy a nyugati fajok számára nem volt kielégítő az a silány takarmányozás, ami az igénytelen magyar fajta marhának megfelelő volt. A piros-tarka ée egyéb fajok terjedése ezért esik egybe a szántóföldi takarmánytermesztés kiszélesedésével. Nyirlugoson a határhasználat rendszere ezt nagymértékben akadályozta, késleltette. A gazdák ellenállása is szerepet játszott: a tarka tehenet "zsidó asszonynak" nevezték, mert lustább, gyengébb volt, mint a magyar tehén. - "Nem csúfítanám el vele az udveromat!" - mondták kezdetben. A fajtavélasztáshoz a döntő lökést a piac változó igényei adták. Egyre kevésbé keresték a magyar fajta vágó-