Németh Péter (szerk.): Néprajzi kutatások Nyírlugoson 2. Gazdálkodás. (Jósa András Múzeum Kiadványai 15. Nyíregyháza, 1979)

tövis kiaszatolásénak eszköze egy bot végére erősített hegyes vas, vagy egyéb szurószerszám /

aszatoló

/. GazdagyUlésen beszélték meg, hogy kik mennek a kutakat kimerni, rendbehozni, hogy a tavaszi kihaltáéra minden készen legyen. A közös munkák fokozatosan kimentek a gyakorlatból, a tövisirtás megbizott emberek, a kutak gondozása a kerülők, pásztorok feladata lett. /

Gulyakut minden fordulóban volt legalább három./ A Legeltetési Bizottság feladata volt a gulyások, csordások kiválasztása is. Fásztorfogadást minden évben januárban tartottak. Bárki pályázhatott, de egy jómódú gazdának kezesaéget kellett vállalnia a jelentkezőért. Leginkább a falubeli zsellérek közül kerültek ki a pásztorok, gyakran egy-egy családban több nemzedéken át öröklődött a foglalkozás. A pásztorfogadás mindig áldomással zárult, amit'a megválasztott pásztor fizetett. A pásztorbért ősszel fizették beverés után. Egy tehénért 1 véka gabona, 1/2 kg szalonna és egy fél kenyér volt a bér. Ezt váltotta fel a legutóbbi évtizedekben fokozatosan a pénzbeli fizetség. A pásztor ezenkivül 1 legelőre ie igényt tarthatott. A kenyeret a pásztor sorban szedte be a házaktól. Ilyenkor az asszonyok igyekeztek szép, nagy pásztorkenyeret sütni. A pásztor mellékjövedelme volt az elles hirüladósa, ilyenkor mindig kapott vacsorát vagy pénzt. A hálatásért is járt pálinka, vagy pénz. A gazda kéthetente meglátogatta a gulyán lévő jószágát, általában vasárnap, hogy megsózza

. A megőrölt sót korpával keverve kis ládában adták a marha elé, vagy kanállal a szájába tették. Ebben a pásztor is segédkezett, ezért szintén pálinka, fizetség járt neki. A közbirtokosság gondoskodott megfelelő, jótulajdonságu apaállatokról is. Erre a célra szedték az un. bikapénzt

, ezenkivül a bikák és kanok eltartására szántó és