Németh Péter (szerk.): Ipari üzemtörténet. (Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban 7. Jósa András Múzeum Kiadványai 14. Nyíregyháza, 1979)

Szarvadi Antal a VOR Nyíregyházi Gyáregységének dolgozója: A VOR Nyíregyházi Gyáregységének krónikája /1975. évi megyei pályázat/

Aktivan vettek részt a sportrendezvényeken ugy, mint a kirándulásokon. Olyan munkát végezhettek, amit eddig csak szerettek volna. Munkaversenyeken mérték össze tudá­sukat, a verseny állását naponta ki is hirdették. 1952-ig volt a szervezet vezetője Karinka János, őt Perjessy Károly követte. Ekkorra a létszár. ?4 főre nőtt. ők is rendeztek versenyeket és volt olyan, hogy a tervet túlteljesítették 102 %-kal. Müszskot szerveztek a kong­resszus tiszteletére, amit szintén túlteljesítettek. A koreai műszak rendezéséért I. helyezést nyertek a városi versenyben. Rendszeresek voltak e politikai okta­tások és a káderpolitika végrehajtáea„ Anyagi támogatásuk szinte alig volt, mégis tudtak e­redményt felmutatni. Hogy egysesres volt a szervezet, bi­zonyltja az az esemény, ami 1956-ban bekövetkezett.A gyá­ri fiatalokból állt össze a gyárőrség, ők védték a ryárat a rendbontókkal szemben. Az 1956-os események nem ingat­ták meg. A KISZ szervezet megalakulásakor már Szilágyi Jánoe volt a titkára a szervezetnek, létszámuk 37 fő. Az előző évben végzett TSZ szervezés ér agitálás u-» tán ismét nagy felacat előtt álltak, segítették a munkás­őrség szervezését. Kiváló kádermunkájukkal ismerheti el az a sok ember, aki kikerült közülük a magasabb és fonto­aebb pozíciókba, mint pl, a Városi KISZ Bizottság közvet­len munkatársa, munkás-tanácsok képviselői. 19ó2-ben Papp Gvörgy vette át a titkári posztot 37 fővel. Megalakították a természetjárók csoportját ée so­rozatosan rendezték a jobbnál-jobb kirándulásokat. A ki­rándulásokra a pénzt a terven felül vállalt sonkából szedték össze.

Next

/
Thumbnails
Contents