Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

3. Csevegés múzeumunk érdekében is I-VII. /1908/

A vonaton a kalauz nem mindig vizsgálja a jegyeket, mert tudja, hogy a vonat közelibe jegy nélkül jutni nem lehet. Jegyeket ellenőrző kontrollőrt még menaz3ériában sem láttam. Jegyváltásnál tolongás nincs, mert sok pénztár van,de akkor sem volna tolongás, ha csak egy pénztár lenne,dacára annak, hogy nincs kiirva, hogy itt a bejárás, itt a kijárás, még csak Mihaszna druszám sem lézeng ott. Poste restante leveleket várván, minden nagyobb városban postára mentem. Nálunk a rácsnyilás mögött ülő hivatalnokhoz tolakodni illik és az jut előbb a lyukhoz, akinek leghegyesebb a könyöke, és a legszemtelenebb. Londonban, Párizsban, Anvers, Rotterdam, Hamburg stb. nagyobb városokban libasorban várnak sorra az emberek. A suszterpubot a mögötte álló tábornok nem taszitja félre. Még a vigécet sem lehet ott felösmerni. Würzburgban a villamoson a kocsi belseje és a perron között egy elől-hátul vastag üveg lappal ellátott perselynek alját egy felbillenthető sárga rézlemez képezi. A felszálló ebbe dobja bele 10 pfennigjét. A városnak már a közepe felé játunk, mikor egy hivatalnok bejött; megszámlálva a pénzdarabokat felbillentette a rézlapot, mire azok az alatta levő záros szekrénybe hullottak. Nagyot néztek, mikor azt kérdeztem, hogy nem akad-e néha potyázó. Az ott ösmeretlen fogalom. Ulmban a villamoson egy automatába dobtam a 10 pfenniget, mire perron-jegy módjára egy kéregjegy hullott a markomba. Senki sem jött azt kilyukasztani. Épen hoztam haza. Nürnbergben fotografáló készülékem igen complikált pillanat zárójának egy kis rugója eltörött. Magam akartam megcsinálni. Bementem egy hangszerkereskedésbe, ahol egy darabka acél zongora hurt kértem. Mikor fizetni akartam, azt mondották, hogy ilyen csekélységnek értéke nincs. Innen egy szerszám-kereskedésbe mentem egy kis drótvágó