Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

3. Csevegés múzeumunk érdekében is I-VII. /1908/

Csevegés muzeumunk é

r

dekében is III. A félévi alispáni jelentésnek saroglyájában, ott kucorog muzeumunknak gyarapodása is; de bizony az utóbbi jelentésekben olyan törpe volt, hogy ahoz képest Turcsányi András nyíregyházi törpe rikkancs druszám is óriásinak mondható. Emiatt annyira elbúsultam magamat, hogy akasztással akartam végemet vetni. De legjobb akaratom mellett sem tehetem, mert ezen mesterségben magamnak gyakorlatom nincsen, de meg pénzem sem, hogy Bali Mihályt illendően honorálhattam volna; de meg ő kissé már kijött a gyakorlatból. Potyára épen ugy nem üzi művészetét, mint azt elődje Kozarek sem tette ezt. Egy hóhért ösmertem csak, a ki ezt talán szívességből is megtette volna. Ez "Kerbalta" volt a nagyváradi hóhér, a kit működni nem láttam ugyan, de hirból jól ösmertem, mert fiatal koromban Váradon az volt a legnagyobb káromkodás,hogy "Kerbalta legyen a papod." Elmondom első és utolsó találkozásomat vele. A hatvanas években egyszer Váradon kóborogtam óriási hőségben. Ilyenkor még Bismarck sem vetette meg a sőrt, sőt talán még télen sem. Nem kell tehát agyonkövezni, ha én is betértem a Rimanóczy-féle sörcsarnokba torkomat meglocsolni. A szomszédos törzsasztalnál vagy nyolc darab uri kinézésű ember szopogatta az árpalét, de valamennyi olyan borostyánkő csibukot is szopogatott, a melyek szaláminak is beillettek volna. Egyszer csak az egyik legkisebb termetű, Napoleon szakállú és bajuszú elegáns kinézésű ember, nem tréfából, hanem komolyan csaknem sirva következőleg panaszkodott. "Sok évekig szolgáltam az államot. Tizenkét embert akasztottam fel. Hivatalos hatalmammal soha vissza nem éltem,