Csallány Dezső: Jósa András múzeumi és hírlapi cikkei 1908-1918. (Jósa András Múzeum Kiadványai 13. Nyíregyháza, 1978)

7. Csevegés múzeumunk érdekében is I-V. /1908/

ha megraknak bennünket, mert hát "sirra vigad a magyar." Ebből a cirógatóa annexiós világból menjünk vissza a rabló világba. A múlt század hatvanas éveinek végén, édes anyán Nagyváradon és pedig Nagykállóban laktam. Egyszer csak kapok egy sürgönyt Váradról, hogy menjek mert anyám beteg. Vonattal már csak éjjel érkezhettem volna oda. A sürgönynek vétele előtt már a guthi erdő mellett fekvő "Asszonyrész" pusztára voltam Ígérkezve, egy Sichermann nevü igazán uri viselkedésű zsidó emberhez, a kit még mint Csanády Sándornak bérlőjét ösmertem Kerekiből Bocskay várkastélyából és a kit nem gúnyból, de finom viselkedése miatt tréfásan "bárónak" cimeztek és a ki közbecsülésben állott. Váradra meg sürgönyöztem és kértem, hogy anyámnak fogatja másnap hajnalban Diőszegen várjon. Délben indultam Asszonyrétre, késő délután érkeztem oda. Itt azt tanácsolták, hogy ne menjek neki az akkor még ottan két nórtföldnyi széles "guthi erdőnek", mert ott rablók garázdálkodnak. Tegnap is a debreceni vásárról Nagykárolynak tartó tizenkét szekeret raboltak ki. Édes anyámról lévén sző, két órai etetés után még is útnak indultam. Akkoriban puskával jártam. Ezt felhúzva tartottam ölemben és megparancsoltam kocsisomnak, hogy azon esetben ha valami gyanús ember az erdőben meg akar bennünket állítani,közzé ne csapjon a lónak, hanem azonnal álljon meg. A holdvilágos estén alig mentünk egy fél óráig a szálas ritkás erdőben, a mikor egy szűrös ember félig gugolva, o8onó nagy lépésekkel hatol felénk. Elébünk állva,puskáját felemelve elkiáltja magát, hogy "Állj meg a ki Istened van!" Hát én olyan marha voltam, hogy nem vártam be még ő engemet agyon lő, mert ezen esetben egy kissé elkéshettem volna, hanem rögtön jól célba vettem és megelőztem. Rögtön hangnélkül összerogyott. Mi pedig tovább vágtattunk.