Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IV. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 10. Nyíregyháza, 1977)

Csapó Julianna: A tarpai temetés

életéből egy-egy epizódot és azt is beleolvasztják a siratás szövegébe. A látogatók megállapítják, hogy most már a beteg /lázálmában/ azokkal beszélget, akik már meghaltak. Mindig más formát lát, mint a körötte lévő világ. Augusztusban hal meg és havas mezőt lát. /Csapó dédapaám./ Csapó Jusztinák,a nagyapám testvérének utolsó kívánsága az volt, hogy tegyék a ház közepére. A földes szoba közepére terítették egy pokrócot és erre tették a haldoklót. Úgy érzi, a föld könnyít rajta, amelyen járt, amelyhez fűződött egész élete, talán ez segít a nehéz pillanatban. Ha a rokonság a beteg kívánságát teljesítette, megnyugvást éreztek a halál beálltakor. A halál beköszöntésének az a jele, hogy a haldoklónak fennakad, beüvegesedik a szeme és leesik az álla. A szemét ilyenkor lefogják, szemhéját lesimítják, állát kendővel felkötik. Ha valami oknál fogva a szem mégis nyitva marad, a ravatalon pénzdarabbal letakarják. Ilyenkor a leghangosabb és a legszenvedélyesebb a sírás, mert volt, hogy már ilyen halottat is sírtak vissza.Ez a haldokló körül való forgolódás elsősorban az asszonyok dolga. Férfi hozzátartozók, ha jelen is vannak, csak ritkán vesznek részt aktivan benne. A hangos sírás is az asszonyok dolga, úgy tartják, hogy férfiaknak erősebb a természete. A halál beálltát is jelek kisérik. A kutya ismét vonít és gödröt kapar, az állatok viselkedése az istállóban is megváltozik. Pl. a tehén elbődül. A jelenlévők hangos sírással, kiáltozással az udvarra ie kimennek. A ház körül is mozgás támad. Erről a közel lakók rögtön érteeülnek, hogy a halál bekövetkezett. A legközelebbiek rögtön összefutnak. Megjelennek, elmondják, hogy ők milyen jeleket láttak, hallottak, álmodtak és gyorsan szétviszik a hírt.