Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IV. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 10. Nyíregyháza, 1977)

Gál Balázs: Szülőfalum, Tákos

Mivel kenderfeldolgozás nincsen kender nélkül, így először én is a kender termesztésével járó problémákra térek ki. A föld szántását - he egy lehetőség van rá - ősszel végezték el. A leszántáe előtt azonban bőven megtrágyázták a földet,hiszen ez az egyik előfeltétele volt a "bő terméének". Az őszidőben leszántott föld a tél folyamán porhanyóssá hullott ezét. Tavasszal aztán jött rá a borona, hogy puha ágyscskát készítsen a magocskának. A kendermagot kézzel vetették a nyakukba akasztott kie zsákból, vagy euróból. /A sure durva anyagból készített kötény, amit a gazda hordott,/ Az elvetett magot beboronálták a földbe. Sokszor megtörtént, h-zj ilyenkor madárrajok lepték el a táblát, s bizony a gazdát jónéhányezor "megtréfálták". Kasok, okulva a kárból, szalmával hintették le a földet, hogy a madarak ki ne egyék a magot, vagy madárijesztőt raktak le, hogy elriasszák őket. Telt mult as idő, a magból lassan "kikőtt" a kender. Kapálást nem igényelt, ha egy darab földecekén csak azt termesztették. A tengerisor közé vetett kendert nem kerülte el a kapavágás. Elvirágzása után kinyütték. Kivételt képeztek természetesen azok a szárak, amelyeket "magnak" hagytak meg.Azokat csak a mag megéréee után /szeptemberben/ nyütták ki. A kender kétlaki növény. Az egyik növény ceak termőé, s máeik csak porzós. Az elvirágzáson a porzős növénynek azt az állapotát ért j "ik,amikor a szél - mivel ezélporozts növény - a termős növényre viszi. Ilyenkor olyan az egész tábla, mintha "füstölne". Magnak a termőét hagyják meg. A kinyütt kendert fűzfavesszővel kévékbe kötötték, a kévéket gúlákba állongatták. A napon hervadt egy rövid idegig, aztán szekérre rakták és elvitték áztatni. A tákosiak általában Csarodára, a Cearonda tóra vitték. Kinéztek egy erre alkalmas helyet, ahol lehetett áztatni. Azért is volt kedvező ez,mert csak 2 kilométerre van hozzánk Csaroda. Kö-