Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban IV. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 10. Nyíregyháza, 1977)

Makay Béla: Ősi halászmódszerek a Túr mentén

történt egyszer, hogy én is kimentem. Botos lettem. Kern felejtettem el, mert már akkor legénykorban voltam. Másik botossal, egy finánc barátommal hajtottuk a halat. Többször előfordult, hogy a hálót a bottal kidöföltük, kiszúrtuk. És mindig én lettem a bűnbak, én döföltem ki a hálót. Utoljára már a finánccal is összevesztem: - Te szúrtad ki! - Én nem! - De, te szúrtad ki! - mondtam. Végül engem el is hajtottak.Nem is hívtak többet halászni." Balogh Jenő meséli: "Jött" szombat, akkor mentünk bokrászni. Általában mindig szombaton mentünk. Volt itt egy zsidó kocsmáros, Priedmann, az is jött velünk. Akkor nem eladni fogtunk, hanem szórakozásból csináltuk a zsidó kedvéért. Hozott egy korsó bort, meg egy kis pálinkát is. Fogás után árnyas helyen kötöttünk ki, és szalonnát sütöttünk, meg nyárson halat. Kilóig formán pucoltuk meg a halat, aztán a hasát felbontottuk, a bélit kilöktük, a fejit rajta hagytuk. Csináltunk egy hosszú nyársat, a hal száján a gerinc mellett végig dugtuk. Az egyik a szalonnát sütötte, a másik a halat, de úgy, hogy a csepegő zsírt rá-rácsurgattuk a halra. Ettől aztán gyönyörűen megpirult. A zsidó a halat sütötte. Akkor is voltak huncut, vicces emberek! Hát ahogy a zsidó a halat forgatgatta, az egyikünk hozzányomta a szalonnáját.Nem kellett tovább a zsidónak. Nagyot mulattunk a dolgon. Hát egyszer! Istvándiban voltunk halászni, bokrászni. Oda is elkalandoztunk. Ott voltunk a Rókás sarkánál, az itatónál. Volt egy csónakhordozó szekerünk, arra feltettük a csónakot,bele az összes cuccot, és mentünk.Szegény apám is velünk volt. Ott az a terület a Kende báróé volt, a Csikókarám. Ott csak úgy lehetett halászni, ha a fele halat a konyhájára beszolgáltatjuk. Dehogy adtuk!