Erdész Sándor: Nyíregyházi szlovák ("tirpák") nyelvjárási és néprajzi emlékek (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 9. Nyíregyháza, 1977)
Meg kell jegyeznünk, hogy a megye területén általánosabb jelenség a magánhangzó Időtartamának megrövidítése, ezért feltehető, hogy ezt már a letelepedés után •ették át. Összefoglalva: a felsorolt példák alapján megállapíthatjuk, hogy az eltelt több, mint két évszázad alatt a letelepültek egynyelvuekké,mégpedig magyar nyelvuekké váltak. Magánhangző-rendszerük lényegesen gazdagabb, mint a megye lakosságának magánhangzó-rendszere, mert Ismerik és használják az á, az £, az ä, az e hangokat Is. Beszédjükben érvényesül a magukkal hozott, és az e terület lakosságától átvett kiejtés, szóhasználat. Adtak,és vettek át szavakat, szófordulatokat. Bizonyos,hogy a ma élő fiaik és lányaik nyelvében már gyorsabb ütemű* lesz a fejlődés,hiszen a felső tagozatos tanulók már a város iskoláiban tanulnak, együtt a városi gyerekekkel, a felnőttek is gyakrabban érintkeznek a város és a környék lakóival. Arra azonban feltétlenül vigyáznunk kellene, hogy e nyelvjárássziget nyelve egyenes irányban, fejlődjék tovább, a vadhajtások ne találjanak itt táptalajra. Ebben segíthetnek a bokor-településeken élő, az ottani kultúrmunkát végző, a nyél-vünket szerető emberek. Azt is szükségesnek tartjuk,hogy a XVIII. században betelepített területek, •árosok és községek/Békéscsaba és környéke,Vác és környéke. Pest és környéki stb./ lakóinak /a betelepítetteknek nyel* •ét is megvizsgálnánk. Az e területeken tapasztalható jelenségekből ugyanis igen fontos következtetéseket vonhatnánk le. Ezzel mind a nyelvtudomány, mind annak segédtudományai /történelem, néprajz stb./ gazdagabb lehetne. 97.