Babus Jolán: Néprajzi tanulmányok a beregi Tiszahátról. (Jósa András Múzeum Kiadványai 6. Nyíregyháza, 1976)

A beregi zomokkígyó

Mikor iégett a nádas, a zomokcsuszóu felállott a farkára és a három faluba hallott az ordétása. Az iégés után ojan csontyaji maratt, mint az ököré. Ahon meg a fészke vét, kürül vóut ember- meg állatcsontokkal az a hely!" F.M., tarpai leány beszélte el, hogy miért van a Báthori-címerben /ami a tarpai templomban is megvan!/ sárkánykígyó: Báthori István a tarpai földbirtokán a nyomtatást figyelte. A szérű nem volt messze a Tiszához; a nyomtató jobbágyok oda jártak a korsóval vizért. Csakhogy a lejárénál, a partban élt egy mérgeskígyó, amely már nagyon sok vizért menőt megmart. Úgy féltek már tőle, mint valami sárkánytól. Két leánytestvér gereblyélte a szalmát a szérűn, Báthori István figyelte a munkájukat. Az egyikre rákerült a sor, hogy vizért menjen a Tiszára. Letette a gereblyét és elment a korsóval nagy félve. Egy idő múlva hallik a sikoltása. Rémüldözik mindenki a szérűn. Szaladnak, hogy már őt is megmarta a kigyó. Báthori István meg kikapta a szérúgereblyét a másik lány kezéből, és agyonverte a mérges kígyót. Ezért volt a címerében a sárkánykígyó, még a templom falában is. A gereblyét, amivel agyonverte a kígyót, a tarpai templomban őrizték egy darabig, de egy labancdúláskor hazamentették. A megmart lány szérügereblyéjét sokáig apáról fiúra őrizte a Picze-család, mígnem gimnazista unokájuk behozta a vásárosnanényi gimnázium iskolamúzeunába a még meglévő gereblyef

ejet. Zomokcsúszó, tarajos kígyó, sárkánykígyó - ma már nem él Leregben. Traktor járja a Gáti-rétet, s Báthori István sárkánykígyója sem marja már meg a tarpai lányokat. Talán az őslápok sokáig fennmaradott állatai voltak ezek,mint a bátorligeti és csarodai lápok máig megmaradott elevenszülő gyíkja. Talán... csak a mocsárba veszett emberek hangját és csontjait tulajdonították a zomokkígyónak, 34.