Babus Jolán: Néprajzi tanulmányok a beregi Tiszahátról. (Jósa András Múzeum Kiadványai 6. Nyíregyháza, 1976)

A lónyai nép és a madarak

A fecskefészket jóérzésű enber le nem veri az ereszéről, -en is szabad, mert akkor véres tejet ad a tehén. Ugyancsak véres tejet ad,ha a legelón fecske repül el a hasa alatt. A népdalokbél ki sem maradhatna ez a kedves madár: fecske szállott ablakomra, Sej-haj, nem sárgarigó, heiratott Katonának Sej-haj, engemet a birú... dalolt-k ezelőtt a lónyai legények. Télen,fonóba, estézésre menve, utcahosszat hangzott a daluk: Szálldogál a fecske, majd visszatér este fészkére, i_n is este hajolok a babám ölébe, Lh is este hajolok a babám ölébe, ...egkérdezem tőle, szeret-e vagy elhagy örökre? Angoldi Borbála balladájában az anyja által megátkozott, pokolra uivánt leány igy kiált fel: Anyán, édesanyám, csak egy órát várjon, hig levelet irok Gyöngyvári úrfinak, Gyöngyvári úrfinak, az én galambomnak! Becskécském, fecskécském, vidd el levelecském, ha délben érsz oda, tedd a tányérjára, Ha este érsz oda, tedd a párnájára!... A fecske népszerűségével csak a góuja vagy gagóu vetekedik a lónyai nép szivében, Számon tartják, hogy pontosan megérkezik—e József-napkor /márc. 18./ és megfigyel113.