Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban I. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 5. Nyíregyháza, 1975)

Orosz Károly: Népi gazdálkodás és táplálkozás, szavak, szólások Dombrádon

OROSZ KÁROLY : EÉPI

=

GAJL..pQr^ A határ, ingovány, láp, nádas erdő és még számos, nehezen megkö'zelithető, járhatatlan helyek nemcsak védelmet nyújtottak, hanem hallal, vadmadár tojással is ellátták községünk lakóit,és az ide bujdosó szegényembereket.A nagy területű, de posványos határu községnek csak 100 hold száraz földje volt, annak is a fele legelő. Az 1772-ből fennmaradt invesztigáció szerint is "csupán" két járás mezeje vagyon, mindenik járásban amit szoktak vetni ugy mint búzát,lent, kendert,megterem." Éltes emberek ugy tudják, hogy búzát csak a tiszai oldalon termeltek egy keveset. Gabona pedig a lápokból, rétekből kiemelkedő kisebb szigeteken termett,de ott is oly kevés, hogy Kékeséről, Kanyarról, Kékről, Kisváráéról hozták háton a vermes gabonát. Még a mai öregek szerint is a századfordulón "akinek egy véka búzája meg gabonája volt az már jó-gazda számba ment."Más községbeli emberek is gyakran mondták, hogy Lombrádon annyi termett csak, hogyha egyszer megsütötték, egy embernek egy egész kenyér sem jutott. A szűkös állapotokat mutatja az is, hogy még a mai öregek is ritkán adnak el tengerit mondván,hogy szükség lehet még rá Ínséges időkben. Ez tapasztalataikból,a szüleiktől rájuk maradt, szokásokból következik. Ma is mondják az idősebbek, hogy kanyarra mentek szalmáért, ha disznót akartak perzselni. A Rétköz községeiben, többek közt lombrádon is nagyon keveset trágyáztak. A téli trágyát a kertbe vitték, felmagasították és nagyon sok tök nőtt rajta. Eyáron az ut33.