Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban I. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 5. Nyíregyháza, 1975)

Balogh László: A szilva termesztése és földolgozása Szamosszeg községben

Említettük már, hogy a szamosszegiek szilvájuk egyríszét gyümölcsként szoktak értékesíteni. A fölvásárlék általában zsidó kereskedik voltak,akik kimentek a faluba, és legtöbbször már a fáján megvették a gyümölcsöt. Ilyenkor a kereskedő egy ügyesebb,talpraesettebb szegényembert napszámárt vállalkozónak fogadott, ás azzal szilvaszedóüket verbuváltatott össze. Az 1330-as évek elejéről emiitették többen Lőrincz Lajos szamosszegi legényt, aki nemcsak a faluban, hanem a szomszédos Panyolán is főzte a lekvárt barátaival a zsidónak.A napszám a harmincas években két pengő volt a vállalkozónak, 1,50 pengő a napszámosoknak. A munkanap természetesen reggeltől estig tartott, ami legkevesebbet számítva is, tíz óra hossza volt. Ha a kereskedő pálinkát akart főzetni a szilvából, akkor a leszedéssel a napszámosok munkája be is fejeződött. Gyakoribb volt azonban,hogy a kereskedő a helyszinen lekvárt főzetett a szilvából, és azt szállította el. Ilyenkor a vállalkozó ás a szilvaszedőü-k egyrésze, a főzés idejére is a kereskedő napszámosa maradt, hasonló bérezés mellett. Mivel a lekvárfőzás éjjel-nappal folyó munka, a napszám megállapítása itt úgy történt, hogy 24 órát, ter hát egy napot ás egy éjszakát két napszámnak tekintettek és fizettek. A dolgozók pedig két műszakban egymás közötti egyezéssel váltogat.ták egymást a munkában. A vállalkozónak viszont kötelessége volt mindkét műszakot ellenőrizni,de ennek ellenében magasabb bért kapott, aktív munkát pedig nem volt köteles végezni. De jegyezzük meg, hogy ez utóbbi jogával a vállalkozó soha sem élt. Az ilyen napszámra végzett főzés esetén a munka társas jellege éppúgy megvolt, mint a saját lekvárfőzés ese24.