Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban I. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 5. Nyíregyháza, 1975)

Bodnár Bálint: Legendamesék

ni. így kipuhulva, csurom-vizesen fagyta el a termet. Magába duhogott, hogy ő még világéletében sohasem hallott ilyen miniszterválasztásról, ahogy itt megkínoztatja a király őket. így mentek sorba az urak. Mind megpróbálták, mind, de mind úgy jött ki, ahogy bement: eredménytelenül. Tanakodott a nyolc jelolt, hogy mit is tudnának tenni,hogy az almát le tudnák venni valamelyikeijük. Be lehetett menni többször is, próbálkoztak is. Egyszercsak megszólalt a folyósón a csengő, hosszan csengetett. Ez azt jelentette, hogy lejárt a három nap, amit adott nekik a király. Akkor az országbíró jelentette a királynak, hogy a miniszterjelöltek nemhogy levették volna az almát, de még meg se tudták közelíteni. Akkor Mátyás Király behívatta mind a nyolc főurat magához és azzal fogadta őket: - Na, urak, mi van az arany-almával? Az urak csak tisztázkódtak, mentegetőztek, hogy így hogy úgy, ők mindent elkövettek, pedig elég jó sportemberek is vannak köztük. Törték a fejüket mindenhogy, de senogysem tudtak zöldágra vergődni, csak ott vannak, ahol a part szakad. - Teljes lehetetlenség ezt a parancsot végrehajtani, Felségl - hebegte egy nagy kövér főúr, aki már bement vagy háromszor a terembe szerencsét próbálni. - Hát jól van, ha így van, erről száz pap se tehet! - mondta Mátyás király. Akkor mondta az uraknak: - Maradjatok még egy kevés ideig, amig egyet sétálok a kertbe! Menyetek be a vendégszobába.és beszélgessetek! Az urak legszívesebben elmentek volna már szégyenletiikbe is, a király sz>me elől. Akkor Mátyás király lement a palota kertjébe. Ahogy ott járt, és fel alá sétálgatott, egyszerre csak eszébe 13o.