Németh Péter (szerk.): Honismereti kutatások Szabolcs-Szatmárban I. Néprajz. (Jósa András Múzeum Kiadványai 5. Nyíregyháza, 1975)
Varga László: A parasztudvar és építményei Nagydobos községben
Ii az udvaron, vacsora és az ebéd a kaiérában./ Gépelésnél mindig zárt helyen, mert a jóízlás nem engedte a megkülönböztetést. Ha csak a gépészt hívták volna meg, akkor ehetett volna az is szabadon terítve, de minden gazdának más volt a "jóembere", akit ilyenkor behívott ebédelni. 1945 előtt a pálinka kevásbbé ismert fogalom volt.A szilvából - ionoson legalábbis - nem pálinkát készítettek hanem lekvárt főztek,aszaltak, stb. Aratópáiinkát szereztek be tehát, annak literje 2 pengő volt. /Szemben a 4 pengős normális pálinkával./ Bor volt ilyenkor még néhány helyen, sör sehol. E 0 rral kínálták meg az asztalhoz ült.tettet, vagy pálinkával. Ha bor a kocsreár osnál ser., veit, akkor vízzel. A hordás is, és a cséplés is összehozta az emberedet.Az egymásrautaltság tudatát erősítette. A hordás az egyre tegbeliek kapcsolatát erősítette, a cséplés me a rétc leket a középparasztokat és a szegényparasztokat hozta közelebb egymáshoz. A' cséplőmunkások szegényparasztok voltak a csépeltetők zömmel középparasztok, m ind '•: <. t t 0 keményen dolgozó réteg.A munkás t becsültél: másban. Ha valamelyik gazda különösen emberséges ember hírében állott, azaz könnyen ment nála a vendégben/ivás e -y pohár bor elfogyasztására, avagy szekerével ugy segített be a kisparaszti gazdaságba, hogy nem élt az ieauzsora lehetőségével, akkor annak nagyszerűre rakták a szalmakazlát. Az ilyen kazal sohasem ázott be. Szemre egyforma volt minden kazal, és mégis; ha jött ez esc, az emberséges gazdákéra jöhetett, a fukariaké meg fenékig ázott. Minden munkához szekér kellett. A szekér volt a gazdálkodás lelke. lo3.