Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei. (Jósa András Múzeum Kiadványai 3. Budapest,1968)

ken kissé kiálló elmosódott alapú, egy centiméternyire kiálló csücsköket észleltünk. A másik, kréta-berakatu, igen kis fülű szilke lehetett. Alakját egyiknek sem lehetett meghatározni, mert az edény a temetéskor nem gondosan lett létére és csak a föld súlya által összeróppantva, hanem nagy erővel lett oda csapra ugy, hogy a két edénynek egyes igen apró darabjai két méter e távolságra is estek. A Gyulaházhoz közel eső, de Kárász község határában levő, tehát karászi kishalom eddigi ősmereteim szerint hazánk őshalmai között egyedül áll, a mennyiben tudtommal hazánk területén bronzkorszaki őshalom eddig ösmertetve nem lett. Az elmondottakból következtetéseket lehet levonni.öshalmaink az ösmeretlen bronz, u.n. hallstadti, góth vagy hun és honfoglaláskori korból származnak. Külső tekintetre azokat egymástól megkülönböztetni nem lehet. A legtöbb őshalom egészben vagy részben már az ősidőben ki lett fosztva. A Gara halomnak kivételével nem árokból lettek felhányva, hanem a környékből lehámozott földboí összehordva. A karászi halaokban talált fülecakével ellátott és a nyélhez bronz huzallal erősitett baltákhoz hasonló diszitésü eszközök eddig tőlünk csupán vidéken találtattak, tehát ezen kultúra keletről hatolt hozzánk. Az őshalmok hatalmas tehetős embereknek sírhantjai. A szegényebb sorsuak többnyire minden nélkül temetkeztek, mert különben hasonló leletekre sokkal több helyen kellene akadnunk. A karászi kishalom emelésének idejében a halottakat el égették, de nem azon a helyen a hova el lettek temetve, mert szénnek csak elvétett nyomaira akadtunk. Az elégetett hulla csontjainak csak egy kis része lett a La Téne, valamint a karászi halom keletkezésének idejében eltemetve, tehát a kegyelet inkább formalitásokra szorítkozott. A bronz eszközök valamint azoknak nyelei széttöret-