Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei. (Jósa András Múzeum Kiadványai 3. Budapest,1968)

feléből, vagy a* honfoglaláskori időből származnak. Hogy ezen tííalmok mikor lettek az ős időben kifosztva nem tudjuk ugyan, de tudjuk azt, hogy Teodorik gót fejede­len, a ki Aetius római vezérrel együtt a catalauni mezőn A­tillával véres ütközetet vívott, a következő rendeletet adta ki: "Az arany igazságosan vétetik el a sírokból, hol tu­lajdonos többé nem létezik; sőt a vétségnek egy neme haszon­talanul hagyni azt a halottat rejtekében, a mivel az élők é­lete fentartatik." • De ugy látszik, kincskeresés céljából a nagy sirhal­mokat már az ötödik század előtt is jogosultan fosztogatták. Erre vall a buji Fekete halom is, mely hazánkban talán a legnagyobb és legépebbnek látszó halom volt és a melyet két év előtt kutattunk fel több heti munkával. Ennek a halomnak földtömegében egy Marcus Aurelius fé­le ezüst érmet találtunk, a ki Kr.után 161-tői 182-ig uralkodott. Ezen körülmény nem azt bizonyítja ugyan,hogy a halom M.Aurelius uralkodásának idejében emeltetett csupán csak azt, hogy nem - előtte, mert az éremnek a halomnak keletkezése e­lőtt verve kellett lenni, a mikor még a halomnak gazdája meg sem született hát nem talán még hozzánk közelebb eső időben, tehát minden esetre akkor, a mikor már a kő és bronzkorszakon régen túlhaladtak. A halmot több mint 20000 köbméter föld tömeg képez­te, a mely körülmény kétségbe vonhatatlanul azt igazolja, hogy hatalmas nagy urnák, valószinüleg fejedelemnek képezte colos­sális sirhantját, még pedig alkalmasint góth fejedelemnek. Feketehalomnak közép magasságában egy oldalról beha­toló aknára akadtunk, a mely a szétdúlt tölgyfa czölöpökkel körülvett egy tetemre vezetett, a hol az össze-vissza hányt hat méter mélységben fekvő csontváz mellett egy köpczös kifli ala­kú picziny fülbevalónál egyebet nem találtunk.. Hem erőltetett feltevés az, hogy ezen tetem áldozat volt, melyet a hatalmas urnák tiszteletére öltek le a temetés alkalmával. A nagy urnák oldalt fekvő összekuczorodott megbolyga­tatlan, de teljesen szétporlott csontvázzát 13 méter mélység-

Next

/
Thumbnails
Contents