Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei. (Jósa András Múzeum Kiadványai 3. Budapest,1968)

ni az eddig világhóditó hadseregeket is a salutálásra.sőt még a cylinderkalapnak megemelésére is. A japán nép, élén a nemzeti császárral - a mikádóval belátta, hogy sikeresen csak egyenlő fegyverrel lehet küzdeni a kapzsi európaiakkal szemben. Kinyitotta az erőszak szemüket. Előbb bámulták, azután nézték, későbben teljesen alsajátitották mindazon ösmereteket, tudományokat, melyeknek legkimagaslóbb fejlett része a hadtudomány, vagy más szóval a tömeggyilkolásnak legnemesebb mestersége. Minden jó tulajdonságaik mellett azonban megvetendőnek tartom a japán nemzetet, mert pogány, és nem tartja azt, hogy a ki őt kővel dobálja, kenyérrel hajitsa vissza,sőt olyan komisz, hogy szegény Rozdesztvenszkynek hajóraját sok ártatlannal együtt a tengernek mélyére sülyesztette, vagy levegőbe röpitette, mi előtt vagy csak egy ujjal is bántotta volna a kik pedig Pétervárnak kies enyhe vidékére, a srabadságnak paradicsomára áhitoztak inkább vissza. Hát nekünk, mint kulturképtelen népnek a melyet szeretettel öveznek és ölelnek keblükre kedves osztrák, horvát, szerb, oláh, erdélyi szász és tót szomszédaink, nem lélekszámunkra, hanem szellemi felsőbbsegünkre kell támaszkodnunk, A buzogánynak, a halálmegvető szuronyszegezésnek ideje, a mikor minden nemzet felett a magyar magaslott ki, lejárt. Ma már a japánt kell utánozni a magyarnak is, ha elpusztulni nem akar. A körülmények mély álomba sülyesztettek bennünket, olyan végzetes mély álomba, a melyből a nemzetünket ért sok oldalról reánk özönlő kisebb nagyobb sértések után sokan kezde- k ébredezni. A japánok előbb csodálták a pöffeszkedő, mások zsi- in hizó nyugoti népeket. De mikor aztán végre valahára kitürölték sze

(