Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei. (Jósa András Múzeum Kiadványai 3. Budapest,1968)

valószinüleg az Anjuoktól kapták, legalább nyomait honfogic őseink sírjaiban meg nem találjuk. A műveltségben tengerlépő papucscsal előre haladó nyugoti népek elbizakodottságukban » mai keleti népektől a kultur képességet mereven megtagadják, és ezeket, lenézik, pedig » ugy a kétségbe vonhatatlan történelmi, valamint archeológia: y adatok alapján kétségtelen aa, hogy à műveltség keletről szivárgott át hozzájuk. Hiszen még Tacitus idejében is a germán népek csak a féle hottentotta, kaffer, ha nem is egészen pápua szánvonalon állottak, sokkal későbben, mint a mikor nálunk a Nyirben a Krisztust megelőző II., sőt a III-ik évezred- 1 ben is aránylag igen magas műveltségnek hatalmas bizonyitékáit őrzi vármegyénknek múzeuma. A nyugoti elbizakodottságnak szarva kezd letörni, és kényszerül a keleti kulturképességet elősmerni, mert rettegve látja, hogy a japán nép, mely még negyven év előtt a hátr? maradt kinai néppel egy sorban állott, nemcsak utol érte, de sok tekintetben az ezer év alatt lassan fejlődött nyugotenrőpai kultúrát minden - de minden tudományos téren is részben meghaladta. Miért? Azért, mert előbb a nyugoti magasabb müveitségre vergődött népek előtt kapuit megnyitni kényszerülvén,azt irta zászlajára, hogy "Vagyok olyan legény mint Te." lett is, de még milyen. Az addig lenézett Liliput nép, a ki Dávid, földre teperte az agyaglábu muszka Góliátot, de valószinüleg nem a népet, hanem azon hatalmat, mely minden szabad gondolkodás meg- J nyilvánulásának, tehát minden haladásnak esküdt ellensége. I "Más kárán tanuljon már egyszer a magyar." Tanuljunk tehát mi is a muszka autokratia kárán. De ne csak ezen csodálkozzunk és okuljunk, mert a közelmúlt japán-orosz küzdelemből nem esak azt tanuljuk meg,hogy miként lehet egy régi nagy hatalomnak csaknem megsemmisülni, hanem azt is, hogy egy lenézett, aránylag kis nemzetnek miként lehet tiszteletet szerezni a világ előtt és kényszeríts-