Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei.(Jósa András Múzeum Kiadványai 2. Budapest, 1958)

nyatöredókek, ezárcsontok, pár csigolya, és lábtőcsontok/ találtattak, és igy nea természetes fekvésükben voltak, hanem Összevissza voltak hányva. Valószinü, hogy itt több csontraszékre is akadtunk volna, ha az alapozási munkálatok veszélyeztetése nélkül a gödröt észak felé szélesíthettük volna, mert ott a földnek setaz-lapján nég csontok állottak ki. Emberi csontváznak maradványaira itt nem akadtunk. Hea valószinü, hogy a domb -legalább felülről lefelé rátolva- valaha ki lett volna fosztva, mert a különböző szinü földtömbök körülbelül egyforma nagyságúak voltak; pedig ha a halom valamikor ki lett volna ásva, a kiemelt éa a magasból újra visszahányt földnek a nagyobb mélységben apróbb darabokra öa8zevegyültnek kellett volna feltűnni, mint a dombnak nég nem bolygatott részeiben. A most már felépült, és őrök lakóját befogadott mauzóleum tornyának nyugoti fala közelében 4 1/2 aéter mélységben a szüzföldnek határán, egy emberi csontváz részeire, llbia, fibula, femur, calcaneus, astralagus, ős metacarpusokra akadtak, melyek rendkívül könnyűek óe porlékonyak voltak. Hogy ezen csontvázrészek természetes fekvésükben találtattak-e, nem tudom, mert akkor, mikor esek napfényre kerültek, a helyszinén jelen nem voltam. Közvetlen ezen osontok alatt pár milliméter vastag, hamuvá /nem barna porrá/ vált faróteg volt. A farostok fel voltak ösmerhetők, de a fának nemét felösmerni képes nem voltam. Ilyen hamuvá vált farostok a dombnak több -pontosan meg nem határozott- részeiben is találtattak. Emberi készítményre -kivévén egy látszólag korongon és durván készült edény fenekének töredékét- nem akadtunk. Az elmondottak után kétségtelen, hogy ezen ha-