Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 57. (Nyíregyháza, 2015)

Néprajz - Ratkó Lujza: Táncviseletek a Nyíregyháza környéki tirpákoknál Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népviseletei. Viselettörténeti sorozat iI.

Táncviseletek a Nyíregyháza környéki tirpákoknál

Mivel meglehetősen gyakoriak voltak a nézeteltérések, verekedések a különböző tanyák legénysége között, ezért a burszákat egy időben be is tiltották (Márkus 1943. 234.).

Az ünnepinek számító báli ruhával szemben a burszára „nem vót választott ruha”, de azért nem is hétköznapi öltözéket vettek fel: sötétkék alapon fehér mintás olajosvászon,1 karton vagy „félszövet-forma” (szövethez hasonló) anyagból varrt ruhába öltöztek ilyenkor a lányok. Nyáron „cémaruhában” mentek a táncba, ami nagyon erős, de finom anyagból készült. Ennek színe drapp, égszin, lila vagy fehér volt apró fekete mintával vagy pici piros pettyel. A XX. század első évtizedeiben a pettyes volt a nagy divat (1. kép), de csíkos is előfordult: például rózsaszín alapon fehér vagy drapp alapon égszin csíkos anyag. Rendszerint ugyanabból a kelméből varrták a szoknyát és a blúzt. A ruhát fodorral vagy csipkével díszítették úgy, hogy ugyanaz került a blúzra, mint a szoknyára; például ha a szoknya aljára 4-5 fodrot varrtak, akkor a blúz vállrészét is 2-3 fodorral díszítették, ha viszont a szoknyán csipke volt, akkor a blúzra is az került. A lányok a mellükre még kokárdát (szalagbokrétát) is tűztek. Ezek a burszaruhák olyan olcsók voltak, hogy aki meg tudta varrni, az minden hétvégére újat készített magának.

„Vót úgy, hogy minden vasárnap más-más ruhát vettem, mer egy kupa tej árából kitelt egy ruha.2 3 Éjjel megvarrtam a ruhát, szombaton, vasárnap mán újba vótam. Keményítettük kicsit, hogy jobban álljon, nem nagyon keményre, csak hogy le ne nyúljon.” (Jakab 1956/8. 35.)

A táncviselet fazonja feltehetően megegyezett a leírásokban szereplő, illetve az archív fotókon látható hétköznapi vagy ünnepi ruhák fazonjával. Az általában 3 szélből készült, elöl simára hagyott, hátul beráncolt szélesszoknya3 olyan hosszú volt, hogy az aljára sűrű és rövid rojtú úgynevezett kefezsinórt varrtak, hogy védje a koszolódástól. A szoknya elé 2 szélből készült kék vagy fekete, körben csipkével díszített lüszterkötényt kötöttek, amely majdnem leért a szoknya aljáig. A kötőnek nemcsak ráncolt, hanem szabott változata is létezett: az egyik szél volt elöl középen, a másik szélt pedig kettévágva a két oldalára varrták. „Elöl vót rajta két hasvarrás.” (Jakab 1956/5. 11.) A szoknya alá 2-3 slingelt (az alján csipkésre kivágott, díszes huroköltéssel szegett) vagy hímzett aljú keményített alsószoknyát vettek. Voltak, akik csak a felsőt keményítették, a többit nem. A 2-3 szélből varrt vászonszoknyát ugyanúgy csak hátul ráncolták meg, mint a szoknyát. Megkötőjét mindig a bal oldalon kötötték meg. A feszesen testhez álló, sonkaujjú blúz, a vizitka gallérját és mellrészét csipke- vagy bársonybetéttel díszítették, és széles övvel fogták a derekukhoz (2-3. kép) (Jakab 1956/2. 40., Jakab 1956/8.).

Bál

Teljesen más volt a jellege a bokortanyákon tartott, illetve a Nyíregyházán - főként a Gazdakörben - rendezett, kiemelkedő eseménynek számító, nagy ünnepi, például karácsonyi húsvéti, pünkösdi báloknak. Ezek jelentőségét mutatja, hogy ezekre külön „bálhivogató vőfik" hívták meg a fiatalságot.

1 Feltehetően a kékfestő anyag helyi megnevezése. A szó eredeti jelentésének megfelelő anyag - olajjal vagy olaj és kaucsukkeverékkel áztatott durva szövet - ugyanis nem alkalmas arra, hogy női ruhát varrjanak belőle.

2 A kupa 7,5-8 literes lemezkanna, egy kupa tej ára pedig 1,5 korona volt.

3 A szélesszoknya elnevezésre két magyarázatot tartunk lehetségesnek: egyfelől a magyar bőszoknya szinonimája, illetve esetleg szlovákra fordított, majd onnan visszamagyarosodott változata lehet, másfelől a házilag szőtt vászon szélességének mértékegységéből, a szélből eredhet (vö. 3 szélből varrt szoknya). Az első magyarázat tűnik valószínűbbnek, ugyanis a széles kifejezés blúzzal, férfiinggel és gatyával kapcsolatban egyaránt előfordult (lásd később).

197