Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 57. (Nyíregyháza, 2015)
Néprajz - Bodnár Zsuzsanna: A rétközi népélet tárgyakban, épületekben élő hagyományai a Sóstói Múzeumfaluban
Bodnár Zsuzsanna tehenet nem tartottak. Mivel a tehéntartóknak felesleges tej készletük lett, melyet esténként a településen lévő tejcsarnokba szállítottak. A tejszállítást általában a kamaszkorban lévő fiatalok (lányok, fiúk) végezték gyalog, vagy a tehetősebbek kerékpárral. Mivel a raktár útba esett, sőt fedelet is biztosított a csapadék ellen, így adott volt a találkák ideális voltának. De nem csak találkák szövődtek a raktár téglával burkolt treppjén, hanem közéleti és politikai eseményekben is bővelkedett. Az 1948- as választások kampányait is itt rendezték a pártok. A mindennapokon is megvolt a treppek felosztásának szabálya. A déli oldalon folyt az „ kikelés ”, ami egy vonalra történő pénzdobálást jelentett. A fiatalok a megrajzolt vonalra 3 méterről pénzt dobtak, s akié a legközelebb esett, az dobhatta fel az érméket, s ami „ írás ” oldalra esett, azt megtarthatta, a maradékot a második dobhatta fel és így tovább. Az északi trepp a kártyázóké volt. Előfordult, hogy nagy eső esetén innen nézték a labdarugó mérkőzést is. Egy időben a raktár előterén volt a zöldség és baromfi piac is, mivel az nem volt elkerítve. A rendes vándor körhintás (ringispires) ott állította fel a körhintát és a céllövöldét. Egyben társasági, sőt politikai események sokaságának volt kitéve. Egyik alkalommal, mikor a labdarugó meccsre mentem, esett az eső. A raktár treppjén már sokan voltak, főleg idősebb emberek, mivel a meccs még nem kezdődött el én is oda mentem. Szerettem az idősek beszélgetéseit hallgatni (vicceltek, ugratták egymást, politizáltak). De a közéleti színtérről térjünk vissza a hétköznapokra a raktárral kapcsolatosan. A raktár felső szintjén általában napraforgót tároltak. A leleményesebb srácok úgy szereztek szotyolát (magot), hogy a treppet tartó oszlop, mely a főgerendához csatlakozott a csatlakozás pontjánál kis rést készítettek (cigányfúróval) de csak akkorát, hogy a kalapács ütésre vékonyan csordogáljon a mag, mert ha nagy volt a rés és kifolyt a mag nagy mennyiségben, bűnjelet hagytak volna maguk után, és a rést is megszüntették volna a tulajdonosok. Csak kis mennyiségben kopácsoltak ki egy-két zsebbel, de ezt megismételték naponta. Vigyázni kellett arra, hogy meg ne lássa valaki a ténykedést, sok portyázást időt kellett eltölteni a sikerért. A raktárak fertőtlenítését minden évben elvégezték. Körültekintő takarítást és meszelést végeztek, utána jött az engedélyezett fertőtlenítő szerek kijuttatása. A meszelés eleinte meszelővei, később háti permetezővel történt. Meszelést követően szintén permetezővel történt a fertőtlenítés. A rágcsálók ellen méreggel védekeztek egyszer egy évben, fertőtlenítéskor. Évközben a kialakított macska lyukon a macskák végezték ezt a feladatot. 1945 után a Terményforgalmi Vállalat használta, 1962-től a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat. Lebontás előtt két vagy három évig a nagyhalászi ÁFÉSZ üzemelte. A Terményforgalmi idején általában a kistermelők terményfeleslegét vásárolta fel (terménygabona, takarmánygabona, bab, kukorica, napraforgó), a felvásárolt áruféleségek azonnali kifizetést nyertek. A Gabonaforgalmi időszakában a felvásárlást inkább az eladás (értékesítés) váltotta fel, takarmánygabona, kukorica, korpa és különböző tápok értékesítése történt. A raktár forgalma ekkor volt a legnagyobb, naponta több száz vásárló kereste fel a raktárt, mivel rengeteg jószágot neveltek a településen, (ló, tehén, sertés, baromfi, nyúl, birka, kecske). A Nagyhalászban élő, főleg idősebb korosztálynak nagyon hiányzik a jellegzetes, különleges, sok eseménynek helyet adó „kalapos deszkaraktár”. Személyemhez is sok történés, esemény, siker, kudarc és élmény fűződik. ”2 2 Köszönetét mondok a személyes hangvételű visszaemlékezésért Kropkó András (1935. január 31.) nagyhalászi lakosnak, aki a raktár vezetője volt 1957-től 1960-ig és 1969-től 1986-ig! 190
