Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 57. (Nyíregyháza, 2015)
Régészet - Kőrösfői Zsolt: Hogyan is nevezzelek? Az erdélyi késő császárkori leletek értelmezési módjai a román régészetben
Körösfői Zsolt A Marosszentanna-Csernyahov kultúra lelőhelyeinek kontinuitását a hun és gepida korszakban hasonlóan nehéz bizonyítani, bár számos jel arra mutat, hogy ugyanúgy számolnunk kell vele, mint a korábbi provinciális római és dák (?) elemekkel a kultúra erdélyi jelenlétének kezdetekor. Azoknál a többrétegű lelőhelyeknél, ahol a IV. század mellett későbbi, V. (vagy akár VI.) századi leletek is előkerültek, ugyanazt gondolhatjuk, mint a római kori és a Marosszentanna-Csernyahov kultúra emlékeinek egymásmellettiségénél: részben egymással kapcsolatban nem álló rátelepedésre, részben valamilyen formájú és szintű folytonosságra. Az európai barbaricumi kutatásban már egy ideje közforgalomban lévő „posztcsemyahovi” horizont meghatározás újabban Romániában is mindinkább elfogadottá válik (Opreanu 2002., Opreanu 2011.), több IV. században induló lelőhelyet ismerünk, amelyek legkésőbbi leletei az V. század elejéről származnak.13 A nemrég Ernye határában (ma: Ernei) feltárt gepida kori temető néhány sírjából a Marosszentanna-Csernyahov kultúrára jellemző púpos hátú fésű került elő (!).14 A dákoromán kontinuitás elmélet létrehozása óta befolyásolja Erdély késő császárkori kutatását. Ennek következménye a Romániában gyakran használt viszonyításos szemléletű fogalmak és „beszédes” keltezések, megnevezések elterjedése. A prefeudális korszak mint a középkort megelőző időszak vagy a római kort záró posztrómai fogalomhoz gyakran társult a továbbélő helyi, autochton lakosság és az újonnan érkező, rövid ideig maradó vándomépek képzete. Az ellenpontozás leletek és régészeti jelenségek szintjén is folytatódik. Példaként említhetem, hogy az érmék (elsősorban a bronzok) a pénzalapú kereskedelmet jól ismerő, a gemmák és mécsesek által kora kereszténynek tartott helyi lakosságot állítják szembe a barbárokkal, akik az érméket csak nemesfémértékük miatt használták.15 Az erdélyi késő császárkori lelőhelyek fentiekben vázolt - a szakmaiságot gyakran felülíró, s azt irányító politikai tényezőktől függő - keltezése, valamint sokszínű etnikai és kulturális meghatározása ugyanakkor nem áll annyira távol a történeti és régészeti valóságtól. Az Erdélybe benyomuló - több népet magába foglaló - heterogén törzsszövetség változatos földrajzi adottságú és különböző történelmi előzményű területre érkezett.16 A kultúra végén ezt az igencsak tarka körképet csak tovább színesítették a hunok által okozott népmozgások. A román nép „ezeréves űr” problémája17 s annak megoldására megszületett folytonosság elmélet mélyen beleivódott a romániai kutatásba, sőt, már régen túl is lépte azt, s mára a román nemzeti öntudat fontos pillérévé vált. A kérdéskör visszaterelése tudományos megvitatásra igen lassú folyamatnak ígérkezik, de az újabb, tárgyilagosabb szemléletmód megjelenése bizakodásra ad okot. 13 Néhány példa: Ernye (Crisan-Läzärescu 2010.), Mezőakna-Pe Dric és -Farkasvölgy (ma: Ocnija) (Dänilä 1974. 471— 472., Marinescu-Dänilä 1976. 26-27.), Székelykeresztúr-Lok (ma: Cristuru-Secuiesc) (Körösfői 2011. 100.). 14 Bereczki Sándor (Maros Megyei Múzeum) ásatása. Az adat megemlítésének lehetőségét köszönöm neki! 15 A korszak észak-dunai éremforgalmáról újabban kimutatták, hogy a Kárpátok belső és külső területét tekintve nincs különbség (Läzärescu 2014.). 16 Részletesebben Körösfői 2015. 17 A 271 és а XIII. század közti időszakban a Dunától északra élő románok jelenlétének kérdése. A fogalmat Lucian Boia bukaresti történész használta, akinek tollából a dákoromán kontinuitás elméletének történeti összefoglalása magyarul is megjelent (Boia 1997.). 140
