Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 57. (Nyíregyháza, 2015)
Régészet - Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: A szarmaták állatai
Istvánovits Eszter — Kulcsár Valéria közölt több mint 60000 háziállat maradvány mellett mindössze 1000-1200 vadcsont fordult elő.45 A vadcsontok hiányát rendszerint a vadászat hiányával magyarázzák. Kérdés, hogy ez a megállapítás mennyire fogadható el tényként. Ezen a kérdésen már csak azért is el kell gondolkodnunk, mert a kutyák egyik típusáról kifejezetten feltételezik, hogy azt nyúlvadászatra használták (Bökönyi 1976. 72. — adatát általában átveszi a későbbi kutatás), ugyanakkor a nyulak - bár a leggyakoribb vadászott állatok közé tartoznak maradványai nagyságrendekkel kisebb számban kerülnek elő, mint a becserkészésükre használt ebeké. A forrásokból tudjuk, hogy a vadászat fontos szerepet töltött be a sztyeppe iráni népeinek életében. „Vadászni is szoktak (ti. a skythák és sarmaták) a mocsaras vidéken szarvasokra és vaddisznókra, a síkságon vadszamarakra és őzekre. Helyi sajátosság az is, hogy ezeken a vidékeken sas nincs. Van e tájon egy négylábú állat, az ún. kolos; nagysága a szarvasé és a kosé közötti, fehér, az említetteknél gyorsabban fut; a vizet az orrlyukain át fölszívja a fejébe és több napra valót tárol belőle ott úgy, hogy a víztelen vidéken is könnyen megél." (Sztrabón 7.1V.8.) Az Alföld halban-vadban gazdag vidékén természetesen nem szoktak le a vadászatról és halászatról az itt élők, legfeljebb a zsákmányállatok összetétele változott meg. Úgy véljük, hogy nem csak hogy nem szoktak le a szarmaták a vadászatról, de magas szinten űzhették. Legalábbis erre utal Hadrianus császárral kapcsolatban Cassius Dio egy helye egy Mastor nevű jazig férfiról „akinek, miután (római) fogságba jutott, ereje és bátorsága miatt vadászatok alkalmával jó hasznát vette..." (Dio LXIX.22. - vö. Fehér-Kovács 2003. 37.) A vadászat alkalmas volt arra, hogy a harcosok megmutassák és összemérjék erejüket, bátorságukat és férfiasságukat, ugyanakkor alkalmat adott az összehangolt csapatmozgás gyakorlására, mely elengedhetetlenül szükséges volt a haditaktika hatékony alkalmazásához. Minthogy a Kárpát-medencei szarmaták - sztyeppéi rokonaikhoz hasonlóan - lovas harcosaikról voltak híresek, aligha kételkedhetünk abban, hogy ezt a hagyományt őrizniük kellett. A vadászott állatok maradványainak hiányát inkább magyarázhatjuk azzal, hogy a zsákmányt nem hurcolták be a falvakba, hanem a vadászat végén elfogyasztották. Erre számtalan példát idézhetnénk a Nart eposzból, ahol a közös „kalandra” induló férfiak szertartásszerűen osztoznak az elejtett vadon. Mindenki érdeme és rangja szerint részesül belőle, majd közösen elfogyasztják lakoma keretében a vadászat színhelyén (Nartok 74-76., 108., 189-190. stb.). A vadászott állatok csontjának viszonylagos hiánya mellett feltűnő a halak, kagylók, csigák alacsony száma. Kivételesek az olyan jellegű együttesek, mint például a Hódmezővásárhely-kopáncsi telep 7. és 8. gödre közt durva kivitelű tálszerü edény cserepeinek társaságában kibontott rengeteg csiga egy kb. 1 m2-nyi területen (Párducz 1942. 115.) vagy Szegváron a 153 csiga egy méhkas alakú gödörben (Vörös 2005. 115.). Kérdés persze, hogy ezeket a csigákat fogyasztották-e. A fentieket kiegészíthetjük még olyan állatok maradványával, amelyek csak ritkán fordulnak elő, és amelyekre mégis érdemes figyelnünk mint az intenzív mezőgazdasági művelés lehetséges bizonyítékaira. Ilyen Lajosmizséről egy kuvik (Kulcsár-Vörös 1989. 90.), valamint a rágcsálók előfordulása (2. táblázat). A szarmata telepfeltárások többségénél megfigyelhető nagy mennyiségű állatjárat ugyancsak az intenzív mezőgazdasági művelésre utaló jel lehet (persze önmagában ez a jelenség nem túl sokatmondó, hiszen nem tudhatjuk, mikorra datálható a földművelés következményeként a rágcsálók elszaporodása). 45 Jellemző adat pl. Körösi 2001. 10.: az általa vizsgált 5737 csont közül 5684 háziállaté. 118
