Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 56. (Nyíregyháza, 2014)
Helytörténet - Kelemen Imola - Berendi Erzsébet: A Kótaj-Verba-tanya, halastó (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) lelőhelyen előkerült állatcsontok archaeozoológiai vizsgálata
A Kótaj—Verba-tanya, halastó lelőhelyen előkerült állatcsontok archaeozoológiai vizsgálata juvenilis korú (I év körüli) kan disznó jobb és bal állkapcsa (mandibula) együtt, tejfogakkal, növésben levő metszőkkel és végleges őrlőkkel. Az objektumegyüttes csonttani tartalma azért érdekes, mert egyrészt rendkívül változatos, másrészt rendkívül szétszórt. Figyelembe véve az objektumcsoport szerkezetét,3 néhol egyes csontelemek látszólag indokolatlan jelenlétét figyelhetjük meg (például kecskeállkapocs az égetőtérben, rágott csont a munkagödörben), ezért feltételezhetünk egy utólagos, a feltöltődéskori belekeveredést. Alapvetően ez a tartalom nem jellemző erre az objektumtípusra, ezért mindenképp megjegyzendő a jövőbeni párhuzamok szükségessége végett. 7. objektum: népvándorlás kori épület. Viszonylag gazdag csonttani leletanyaggal rendelkezik, melyek a többi között különböző méretű és korú szarvasmarháktól származnak: 2 fog (dens), egy bal lapocka (scapula), egy bal orsócsont (radius), egy combcsont (femur), egy jobb lábközépcsont (metatarsus), egy ujjperc (phalanx), 5 borda (costae) és egy nyaki csigolya (vertebra cervicalis). Az ujjpercen erőteljes bütykösödés figyelhető meg, ami tipikusan a jól táplálás és erős terhelés jele. Ez utal a szarvasmarhák másodlagos felhasználására, azaz a hús és nyersanyag, illetve tej biztosítása mellett valószínűleg teherállatnak is használták. Két sertésmaradvány volt az objektumban: egy orsócsont- (radius) és egy jobb sípcsont(tibia) töredék, mindkettő nyilvánvalóan ételmaradék. Egy fiatal juh (kos) koponyatöredéke (cranium) került elő szarvcsapmaradványokkal, melyek közül a bal oldali ép, a jobb oldali letört (I. tábla 3.). A falcsont (parietale) occipitális varratánál a koponya hasított. A jobb homlokcsont (frontale) mediális részénél egy enyhén remodellált ütésnyom látható, alig megkezdődött callusképződéssel. Ez nem sokkal a halál előtti időpontban képződhetett, nem volt ideje begyógyulni. Nem messze tőle, a bal homlokcsonton frissebb, perimortem ütések és csontroncsolás látható. Ezek az agyvelő kinyerési módszerek tipikus nyomai. Fontos megfigyelésként összegezhetjük, hogy az adott épületben ínyenc falatok kerülhettek az asztalra, ugyanis a legtöbb közösségben az állati agyvelő, főleg a juh/kecske még mai napig is ilyennek számít. Az objektum archaeozoológiai leletanyagához néhány faj szerint nem azonosított töredék is tartozott: nagy testű emlősből származó 4 hosszúcsont- és egy laposcsonttöredék, illetve egy kis-közepes testű emlős hosszúcsont maradványa. //. objektum: császárkori gödör. Egyetlen faj szerint is azonosítható csontlelet került elő az objektumból: egy ló jobb lábközépcsontjából (metatarsus) készült eszköz (I. tábla I.). A bőrsimítóként azonosított darab felszíne barna, belseje feketére színeződött. Ez tipikus jellemzője azoknak a - például kemence alatti platniban talált csontoknak, amelyek hosszabb ideig magas, de nagyjából egyenletes (lassan melegedő, állandó szinten tartott) hőmérsékletnek vannak kitéve. A mi esetünkben az adott elem származási gödrének helyszínen rögzített objektumleírásában a következőt olvashatjuk: „Betöltése felső kétharmadában szürkésbarna, erősen paticsos, sárga szemcsés, helyenként koromrétegekkel.” A koromrétegek jelenléte megmagyarázza a csonteszköztöredék jellegzetes elszíneződését, illetve a mellette talált, nagy testű emlősből származóként azonosított szilánk erősen égett (kalcinálódott) voltát is. 3 Az régészeti információk birtokába az ásatási dokumentáció segítségével jutottunk. 385
