Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 56. (Nyíregyháza, 2014)

Helytörténet - Halászi Aladár - D. Rácz Magdolna: Halászi Aladár szonettjei a Jósa András Múzeum Irodalmi Gyűjteményében

Halászi Aladár — D. Rácz Magdolna Behúnyt szemembe szúrva ég e fény. Lebegve tétován feléd megyek, nem állhatnak közénk magas hegyek, folyón is átvezetsz, te tünemény. Múltunk felé kanyargó útra lelsz, hiába szólok, várj meg. nem felelsz. Felhők fölé is szállók utánad, hol földereng szerelmes ifjúság, közös fánkról fürtös virágú ág... A fényed vesd reánk, ne az árnyad. Féltékenység'. Az egyik legősibb emberi rosszérzés, amely akár betegséggé is átlényegül­het. Az esetek többségében félreértés, tévhit munkál a magát becsapottnak, rászedettnek érzőben, amely idővel nemcsak a józan ítélőképességét kezdi ki, de elveszítheti a hétköznapok egyszerű, nor­mál esetben soha nem tévesztett cselekvésének irányát, sorrendjét is stb. Ha mégis van ok rá, akkor a lelki, erkölcsi veszteség érzése táplálja a megjelenésében nem sokban különböző viszonyulást a másikhoz. így okkal, ok nélkül egyformán emészt a féltékenység. A szonettformába öntött fájdalom mintha nem engedné önmagán túlterjedni a rosszérzést, tizennégy sorral lezárja. Igaz, egy félreértés újra elindíthatja a lélekölő önemésztést... Féltékenység Másként ejtetted azt a szót: szeretlek, Ajkad alig nyílik a búcsúcsókra, Egy pillanatra nézel csak szemembe, Nem futja mos tanába ’ kedves szókra. Idézném legszebb napjaink emlékét..., De jön vele egy kép, ölel a másik... Nem hallom tisztán a madár énekét, Hangja fülembe rút bogárként mászik. Beteggé tett a gondolat felőled, Nem bírok elbújni sehogy előle. Győzz meg, csak álmodtam rólad a rosszat. Ne kelljen kétellyel szívemben élnem, Lényed a semmi űrre fölcserélnem, Nyugton tölthessem rövid élethosszam. Nézz fel az égre!'. A legősibb költői eszközök vonulnak végig a versen egy érzelem párhuza­maként, egyféle szemléltetés céljából: a Napnak van saját fénye, tőle kapja a Hold, amely a szerel­mesek esti találkozóját diszkréten világítja meg. A nap felé csak egyik oldalát fordítja, mint a szerel­mes, aki mindig a párja felé néz. így már egyszerűen ki is teljesedik a képben a párhuzam, hasonlat, 358

Next

/
Thumbnails
Contents