Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 56. (Nyíregyháza, 2014)
Helytörténet - Mohácsi Endre: Kossuth Lajos levele a Jósa András Múzeumban
Kossuth Lajos levele a Jósa András Múzeumban elején felkereste Ferenc fiát Nápolyban, aki néhány hónappal korábban költözött oda, hogy az Impresa Industriale Italiana vezérigazgatói székét betöltse. A most közreadott Kossuth-levél politikatörténeti szempontból nem lényeges, viszont személyes hangvétele hozzásegítheti a kutatókat a magánember Kossuth Lajos jellemének jobb megismeréséhez. A politikatörténészek dolgát segítheti, ha a személyes indítékokat is megismerhetik. „ Turin, május 16. 1886. Kedves édes fiam! Szívemből köszönöm szeretetteljes leveleidet. Az Isten áldjon meg szeret etedért. Nem csodálkozom, hogy arcképem melyet festettél neked elégedést okoz. Szép dolog a siker felé törekvés, de elégedést csak a siker ad, hát még mikor az elért siker önérzetébe a fiúi kegyelet érzelme is bele vegyül. Bámulatos dolog az a te művészi tehetséged, Lajos is így nyilatkozik minap vett levelében műved felől. Engem nagyon bánt annak meggondolása, hogy minő hibát követtem el akkor midőn még életpályád választására befolyással lehettem volna nem voltam elég figyelemmel az útmutatásra, melyet természetes képességeid adtak. Mennyivel boldogabb lettél volna. Nem tehetek róla, de még most is felvillan agyamban a gondolat, hogy tán még most is jobb volna, ha módot találnál kibontakozni abból a szerencsétlen taposó malomból melyben mártírként kínlódol a siker minden kilátása, mondhatni minden lehetősége nélkül, s bámulatos művészi hajlamaidnak élnél. Tudom azt mondod késő, nem lehet, reád tekergőztek a körülmények mint Laoconra a kígyók, de hát van ebben egy kis önmystificatio is. Sok kígyót agyon zúz az olyan lelki-testi erély a minő a tied, ha az ember elhatározza magát, két kézre fogni akaratának bátorságát. Bámulom én azt a kitartást mellyel küzdesz, de hát végre is küzdeni s mindig csak küzdeni, nem azért, hogy elvégre is győzzünk, hanem csak azért, hogy küzdjünk mégsem rationabilis phylosofia. A küzdést nem lehet élet czélnak venni, hanem csak eszköznek a czél felé. Előtted ott abban a taposó malomban csak az örökös küzdés áll, még pedig mindig súlyosodó viszonyok közt. Én nem hihetem, hogy az ily állapot örökre tartható legyen. Végre is elkövetkezik az „allmighty smash” a mint a yankeek mondják, de akkor a „smash ” még compromis szóval is járand. Annyival inkább, mert a balviszonyok téged egy igen anomal helyzetbe sodortak. Nominaliter a vállalat nem a tied, te egy részvény társaság hivatalnoka volnál, de realiter nem az vagy, a társaság tulajdonképpen nem existál, meghalt. Te állsz az ő satujában, minden erkölcsi és anyagi felelősség a te nyakadba hárult, s ez félek végre is kifog rajtad, s a következések igen komolyak lehetnek, mert hiában ennek a positiónak, még az a baja is megvan, hogy crisis esetén nem bírhat a legalitás színével és nincs hátad mögött semmi reális corporatio amely fedezhetne. Az a kép melyet festettél, nagyon leszállította előttem a Parlaghy Vilma művének becsét. Ez csak technikai ügyesség műve, a tied művészet, mert nem csak vonásokat reprodukáltál, hanem a charactert is beléjök öntötted. Ha te néhány hónapot a mesterség technicumának szabályaiban otthonosításra szánnál, világhírű művésszé lennél, az előttem bizonyos. Egészségem olyan jó a minő évek óta nem volt. Erőm annyira gyarapodott, hogy hegynek fel, hegynek le három órát is elkóborlók a Colimákban anélkül, hogy elfáradnék. A téli betegségből csak a szellemi munka tehetetlenség(e) maradt fel, sehogy sem megyen a munka kezem alatt, nekineki ülök s írok órákig, aztán ha másnap elolvasom összetépem, érzem, hogy nem jó, újra neki ülök s megint csak az a vége, hogy ki nem elégít. Ez baj, nem csak a honorárium kereset tekintetéből, hanem azért is, mert ha még egy kis ideig élni találnék mi a menydörgős ménykövet csinálnék. Én világtól elrugaszkodott vén remete, ha nem dolgozhatnám. 279
