Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 56. (Nyíregyháza, 2014)
Régészet - Siklósi Zsuzsanna: A Tiszavasvári-Kashalom dűlőben és Hajdúnánás-Fürj-halom járáson feltárt avar sírok radiokarbon keltezése
A Tiszavasvári—Kashalom-dűlőben és I Iaj dií n án ás—Fü rj - halom-j áráson feltárt avar sírok radiokarbon keltezése Siklósi Zsuzsanna A radiokarbon datálás az ősrégészetben ma már mindennaposán, rutinszerűen használt módszer az őskori lelőhelyek abszolút kronológiai keltezésére. Vitathatatlan, hogy a módszer jelentősége elsősorban azoknak a régészeti korszakoknak a kutatásában kiemelkedő, ahol a leletanyag és régészeti jelenségek abszolút keltezésére nincs más lehetőség. Ennek oka sokáig az is volt, hogy a radiokarbon keltezés nem tudott olyan pontosságot elérni, mely a történeti korokkal foglalkozó régészek - néhány évtizednyi pontosság - elvárásának megfelelt volna. A radiokarbon keltezés folyamatos fejlődésének - először a kalibrálás, majd az AMS mérési módszer, legutóbb pedig a Bayes analízis alkalmazásának - köszönhetően ma már ezeknek az elvárásoknak is megfelel a módszer (Bayliss 2009.). Már az 1960-as években kiderült, hogy a radiokarbon méréseket kalibrálni kell, mivel az élőlényekben található 14C koncentrációja az idők folyamán nem volt állandó, hanem ingadozott. Ezért a kalibrációs görbében olyan ún. meredek szakaszok, hurkok és platók találhatók, melyeknek következtében az eleve egy mérési hibával rendelkező kalibrálatlan radiokarbon adat kalibrálás után még tágabb időintervallumot fed le. A korai, konvencionális radiokarbon mérések hibája gyakran még 100-200 év volt, ezért kalibrálás után egy-egy adat akár 600-800 éves időintervallumot is magába foglalhatott. Ezek a korai adatok - nem véletlenül - nem keltették fel a történeti korokkal foglalkozó régészek érdeklődését. Bár a konvencionális mérési módszer folyamatosan fejlődött, a valódi áttörést az AMS mérési módszer bevezetése hozta meg, mely nagyságrendekkel pontosabb - 20^10 éves hibával rendelkező - méréseket tett lehetővé. Azokban az esetekben azonban, amikor egy radiokarbon adat a kalibrációs görbe egy lapos szakaszára vagy egy hurokra esett, ezek egyenként, individuálisan kalibrálva akár 100 évnél is tágabb időintervallumot foghattak át. A radiokarbon keltezés módszere nemcsak a laboratóriumi mérések pontosítása, a kisebb mintamennyiség irányában fejlődött, hanem a mérési eredmények értelmezése, elemzése tekintetében is. Egyrészt nagyon hamar világossá vált, hogy egy-egy régészeti jelenség, esemény pontos, megbízható keltezéséhez többnyire nem elegendő egy mérés, hanem mérések sorozatára van szükség. Másrészt az 1990-es évektől kezdődően kezdték a radiokarbon mérések értelmezéséhez használni a Bayes analízist (Buck et al. 1991.). E statisztikai módszer teszi lehetővé, hogy a radiokarbon mérések kalibrálása során egy-egy régészeti jelenség, illetve a keltezni kívánt esemény esetében a rendelkezésre álló egyéb, külső információforrásokat is figyelembe vegyük. Ilyen lehet akár a vertikális stratigráfia, akár egy tipokronológiától függetlenül keltezhető érme, felirat vagy egy NyJAME LVI. 2014. 229-236. 229
