Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 56. (Nyíregyháza, 2014)
Régészet - Lőrinczy Gábor - Rácz Zsófia: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye avar sírleletei II. Tiszavasvári-Kashalom-dűlő kora avar kori temetkezései
Lőrinczy Gábor — Rácz Zsófia A biharkeresztesi sírból előkerült részleges lótemetkezésnek (Mesterházy 1987. 222- 224.) egyedi a helyzete, mivel az emberi váz jobb oldala mellett, az azzal azonos tájolásban fekvő lókoponya mögött, szorosan egymás mellett, párhuzamosan feküdtek a mellső és a hátsó lólábcsontok, patával a lókoponya felé. Az ásató által feltételezett koporsó és az északi sírfal között fekvő lócsontok helyzete alapján ez esetben „hosszában kiterített” lóbőrről lehet szó.76 A fentiek alapján az esetek többségében a részlegesen eltemetett lovat az elhunyt - és minden bizonnyal a koporsó - fölé helyezték, a rendelkezésünkre álló adatok és csontmaradványok pedig arra utalnak, hogy szinte minden sírban más-más helyzetben rendezték el a lóbőrt, benne a koponyát és a lábcsontokat. A kis esetszám ellenére, de a lócsontok sírbeli változatossága alapján megállapítható, hogy ezeknek ekkor és itt nem volt kötött/rögzült helye és helyzete a sírban. A lószerszám helyzete A 34. sírba a lovat nem felszerszámozva temették el, mert a zabla nem a ló foga között, a fej kantár veretei pedig nem a koponyán, funkció szerinti helyzetben voltak. Miután a lóbőrt a sírba tették, a lószerszámot - a zablát a fejkantárral, valamint a nyerget a farhámmal együtt - az elrendezett lóbőrre helyezték. A részleges lótemetkezések között igen ritka, hogy a lovat nem felszerszámozva temetik el, tehát a zabla nem a ló állkapcsa közül kerül elő (Lőrinczy-Straub 2005a. 140.). A gyomai sírba kitömve eltemetett lovat sem szerszámozták fel. A fanyerget a hozzá tartozó kengyelekkel a halott mellkasa fölé, a zablát a kantárral együtt magára a nyeregre fektették (Somogyi 1997a. 99., 101.). A Hódmezővásárhely-Szárazér-dülőben megmentett részleges lovassírban a két mellső lábszárcsont találkozásánál helyezkedett el a zabla (Korek 1942. 156.). A kis esetszámot részben az is magyarázza, hogy a sírok leletei nagy számban szórványok, a régi ásatásokon pedig gyakran nem jegyezték fel a zabla előkerülésének helyét. A lószerszámok sírbeli helyzetét tekintve több temetkezési forma ismert vagy feltételezhető a tiszántúli kora avar kori temetkezések között (Lőrinczy-Straub 2005a. 140-141.). A kashalmi 34. sír annyiban egyedülálló, hogy - eddigi ismereteink szerint - ebben a részleges, fel nem szerszámozott lovastemetkezésben fordult csak elő a veretes fej- és farhám együtt. Kérdés, hogy a fentiekben felsoroltak egyedi, elszigetelt esetek vagy egyfajta átmenetet jelentenek a lószerszámos temetkezési szokás gyakorlata felé, amikor a lovat már nem, csak a lószerszámot helyezik a sírba. Mindenesetre pusztán időrendi szempontból megközelítve a kétféle gyakorlat kapcsolódhat egymáshoz, mivel döntő többségében a Tiszántúlról ismert lószerszámos temetkezési szokás a VII. század közepén vagy ezt követően tűnik fel és főként a VII. század utolsó harmadára jellemző (Bende 2000. 254., Bende 2003. 318.), míg a fel nem szerszámozott lovastemetkezések előfordulása a VII. század második harmadára tehető. Balogh Csilla a lószerszámos temetkezési szokás kialakulását Bende Líviánál korábbra, a VII. század középső harmadának inkább az elejére vagy közepére keltezte, és kialakulásának okát a konstantinápolyi vereség hatásában, az avar társadalmat és gazdaságot egyaránt megrázó regresszióban sejti (Balogh 2002. 299.). Legutóbb Tomka Péter vetette fel, hogy a lószerszámos temetkezések egyes leletei, valamint a Nyíregyháza-Városi kertészet 1936/3. sírjából ismert Mauricius Tiberius solidus77 alapján a szokás -76 Az ártándi és a biharkeresztesi sír antropológiai és archaeozoológiai leletanyaga nem található sem a debreceni Déri, sem a Magyar Nemzeti, sem a Magyar Természettudományi Múzeumban. 77 Lásd a 38. jegyzetet! 174
