Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 55. (Nyíregyháza, 2013)
Régészet - Bollók Ádám: A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról
A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról ötlevelü palmetta középső legyező-levelének tetején ülő latin kereszt,11 valamint az annak két oldalán lévő egy-egy állatalak is. Külön kell itt szót ejtenünk a lemez felső harmadában, a kereszt két oldalán látható állatok meghatározásáról. A bal oldali állat feje nyitott szájú kutyára vagy oroszlánra emlékeztet, nyakát sörényszerű foltok bontják - összességében így a lény előtagja sárkányszerű. Két mellső lábának formája illik az állat kutya-/oroszlánszerű előtagjához, állásuk mozgást (futást) sejtet. Hátsó része ellenben páva- vagy halfarok, míg testét pikkelyszerű foltok borítják; a testből egy pár hegyes végű szárny nő ki. Az állatot a kutatás előbb „szárnyas stylizált lófejű alak”-ként (Jósa 1896. 399.), illetve „három egymás mellé rakott szárnyból összealakuló csőrősfejű képzelt madáridom”-ként (Hampel 1900. 601.), egyszerűen „szárnyas szömy”-ként (Hampel 1904. 151.) vagy „kétlábú szárnyas ragadozóként” (Fettich 1931.63.) írta le, majd az antik hippocampus megjelenítésének (Fettich 1933. 387., 2. lj., Fettich 1937. 88., Fettich 1942. 33.)12 vagy egyszerűen sárkánynak (Moravcsik 1953. 39.) vélte, mígnem az orosz К. V. Trever azonosítása nyomán - máig ható érvénnyel - a säsänida irodalomból és művészetből ismert sénmurvként határozta meg.13 Ajobb oldali állat körül már korántsem mutatkozott ilyen jellegű egyetértés. Ennek feje szintén nyitott szájú kutyára emlékeztet, melyen egyetlen határozott, előre ívelődő szarv helyezkedik el; a nyakon itt is megtalálható a sörény. Teste és farka szintén kutyaszerű; a négy lábat egyértelműen futó pózban ábrázolták. A realisztikusan megformált testből elhegyesedő végű szárnyai nőnek. Az első közleményben Jósa A. még nem tett különbséget a két lény között, így ajobb oldalit is „szárnyas stylizált lófejű alak”-ként szerepeltette (Jósa 1896. 399.), majd a lemez különleges karrierjéhez jelentősen hozzájáruló Fettich N. előbb „négylábú szárnyas ragadozóként” (Fettich 1931. 63.), később „oroszlángriffként” írta le (Fettich 1933.387., 2. lj., Fettich 1937. 88.), ami minden bizonnyal hozzájárult, hogy a későbbiekben az egyszerűbb griff meghatározás éppúgy feltűnt a szakirodalomban (Moravcsik 1953. 39., Nagy 1971. 125-126.), mint ahogyan egy helyen a szárnyas, szarvas oroszlán (Marschak 1986. 345.). Fettich sem volt mindvégig következetes, ugyanis egy későbbi művében mindkét állatot hippocampus-ként említette (Fettich 1942. 33.). A két állatfaj öszszemosása azonban nem csak e korai munkák sajátossága - tulajdonképpen napjainkig végigkíséri a kutatást. A tévesztések irányának ismeretében az is nyilvánvaló, hogy mindvégig ajobb oldali állat helyes meghatározásajelentette az igazi problémát. Ez az oka annak, hogy rendszerint ajobb oldali alak veszi fel a bal oldali identitását, azaz napjainkban azt is többen egyszerűen sénmurvnak nevezik (Fodor 2003. 345., Fodor 2003a. 383., Fodor 2004. 15., Fodor 2005. 26., Fodor s.a. 214., Révész 11 Bár a legtöbb közleményben a görög kereszt meghatározás szerepel, a kereszt (magassága: 2,0 cm, szélessége: 1,75 cm) függőleges szárának alsó fele (1,1 cm) egyértelműen hosszabb mind a felsőnél (0,9 cm), mind pedig a két vízszintes számál (0,85 cm). Ez természetesen éppen úgy lehet az aszimmetrikus kialakítás következménye, mint az alkotó tudatos választása. Megjegyzésre érdemes ugyanakkor, hogy a ma általunk görögnek és a latinnak nevezett egyenlő és eltérő szárhosszúságú keresztek megkülönböztetésnek semmiképpen sem volt ebben az időben különösebb jelentősége. Elég egyetlen pillantást vetnünk a X-Xl. századi bizánci körmeneti és mellkeresztekre vagy a kappadókiai sziklába vájt templomokban ábrázolt kereszttípusokra ahhoz, hogy az általunk latin keresztnek nevezett forma közép bizánci elterjedtségéről meggyőződhessünk (vö. Dinkler-Dinkler von Schubert 1991., Gala varis 1991.). 12 A sénmurv megnevezése hippocampus-ként (Herzfeld 1920. 134., von Falke 1928., Weitzmann 1935/1996. 75.), illetve pávagriffkénl (Bernheimer 1931. 143. stb.) K.V. Trever 1933/1938-as írása (Trever 1933., Trever 1938.) előtt gyakori jelenség volt. Úgy tűnik, az oroszul jól tudó, s az orosz, illetve szovjet szakirodalmat kortársainál messze jobban ismerő Fettich N. sem ismerte Trever e munkáját. 13 Tudtommal először: Szabó 1961. 31., 22. lj, s ez az azonosítás máig uralkodik a magyar szakirodalomban: Dienes 1961. 141-142., Nagy 1971. 124-126., Dienes 1972. 61-62., Mesterházy 1992. 90., Fodor 1996. 184., Fodor 2003. 345., Fodor 2004. 15., Fodor 2005. 26., Révész 2003. 165., Révész 2003a. 439. így azonosította azt a szovjet kutatás is (vö. Marschak 1986. 345.). Szabó J. Gy. felismerése után kivételt csak László 1967. 130. jelent, aki „kutyafejű, pávafarkú griffről” írt. 93
