Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 55. (Nyíregyháza, 2013)
Régészet - Bollók Ádám: A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról
Bollók Ádám keresztre feszített Megváltót, a balján álló katonákat, a jobbján rohanó oroszlánt és egyszarvút, illetve a Kereszt alatt Jézus ruháin osztozkodó két alakot ugyanis nem pusztán a Jézus halálát feljegyző Máté (27.35-50) és János (19.18-30) evangélisták által adott leírások kötik össze, azokban ugyanis a Megváltó jobb oldalán futó állatokról egyetlen szót sem olvashatunk. A kérdéses ikonográfiái formula létrejöttében az Evangéliumok mellett döntő szerepe volt a fentebb már többször hivatkozott 21. zsoltárnak, amelyben a következők olvashatók: „ Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava. [■■■] A kik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejőket: Az Úrra bízta magát, mentse meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne! [...] Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet. Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám. Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek. De te, Uram, ne légy messze tőlem; én erősségem, siess segítségemre. Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, s az én egyetlenemet a kutyák körmeiből. Ments meg engem az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai194 közül hallgass meg engem. ” (21,1/21,8-9/21,16—22)195 A zsoltárrészletre már Máté (27.35) és János (19.24) is úgy hivatkozott, mint a Jézus halálának körülményeit megjósoló ószövetségi próféciára (Jn. 19.24: „Ezért megegyeztek egymás közt: ‘Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen. ’ így teljesedett be az írás: Ruhámon megosztoztak egymás közt, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek. ”)■ Sőt, a zsoltár kezdő sora („Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? ”) nem más, mint Jézusnak a Kereszten kimondott utolsó szavai: „Elöi elöi lama sabakhthani" (Máté 27,46; Márk 15,34).196 így válhatott később a zsoltár mintegy részévé Krisztus szenvedéstörténetének, s ezért használja ilyen értelemben azt az Egyház napjainkig a húsvéti liturgia során. Ez a kiemelt jelentőségű liturgikus környezet pedig kellő ismertséget biztosított e minden év legfontosabb egyházi ünnepén felhangzó zsoltárnak ahhoz, hogy az ábrázolás középkori szemlélője - s főként az írás értelmezésében 194 Az ószövetségi iratokat a héber eredeti alapján fordító Károli Gáspár magyar fordításában a héber re’emet a ‘bivaly’ szóval adta vissza, amely ugyan jobban megfelel a szó eredeti jelentésének, az ókori és a középkori hagyományt azonban a Septuaginta monokerös-a, illetve Vulgata unicornis-л, azaz az egyszarvú határozta meg. 195 Károli Gáspár magyar fordítása. „ Deus Deus meus respice me: quare me dereliquisti longe a salute mea verba delictorum meorum [...] omnes videntes me deriserunt me locuti sunt labiis moverunt caput speravit in Domino eripiat eum salvum faciat eum quoniam vult eum [...] aruit tamquam testa virtus mea et lingua mea adhesit faucibus meis et in limum mortis deduxisti me quoniam circumdederunt me canes multi concilium malignantium obsedit me foderunt manus meas et pedes meos dinumeraverunt omnia ossa mea ipsi vero consideraverunt et inspexerunt me diviserunt sibi vestimenta mea et super vestem meam miserunt sortem tu autem Domine ne elongaveris auxilium tuum ad defensionem meam conspice erue a framea animam meam et de manu canis unicam meam salva me ex ore leonis et a cornibus unicornium humilitatem meam ”(21,1/21, 8-9/21,16-22) |9<’ Az Újszövetség görög szövegében (E Aon eAxm Aepa außuyOuvi: Mk. 15,34; 11/a pAi Aepa aaßa%0avi: Mt. 27,46) arámi nyelven szereplő mondat eredeti héber formája az „éli éli lamá sabaqtani” volt. 154
