Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 55. (Nyíregyháza, 2013)
Régészet - Bollók Ádám: A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról
Bollók Adáin a IX-XI. századi csatokon, illetve az elefántcsont ládikákon látható keveréklényével. Nem másról van szó, mint az ókori mítoszok háromfejű kutyájáról, Kerberos-ról, amelynek már a római korban is ismert volt megjelenítése két kutyafejjel (e kérdéshez lásd Horváth 2007. elemzését!). Úgy tűnik, ezen ősi mitikus lény azután az antik mitológia egyes jelenségei iránt különösen fogékony IX X. századi Konstantinápolyban találkozott a keleti világ szárnyas „kutya-pávájával”, s a senmurv ábrázolásokról jól ismert szárnyas kutya előtagon ekkor jelent meg a pávafarkat felváltó második kutyafej. Ez a jelenség, azaz a senmurv egyes részleteinek feloldása az antik hagyományból jól ismert mitologikus teremtmények jellegzetességei között talán azon meglehetősen homályos kérdésre is segíthet választ találni, hogyan értelmezhették ezt a säsänida eredetű, s feltehetőleg muszlim közvetítéssel Bizáncba jutott keveréklényt a keresztény Bizáncban. Egyetlen olyan korabeli írott adattal sem rendelkezünk ugyanis, amely választ adna arra: minek is tartották Bizáncban az általunk helyesen vagy helytelenül sénmurvként azonosított képzeletbeli lényt. Azzal minden bizonnyal tisztában lehettek, hogy a valóságban nem létező állatról van szó - legalábbis azon eredeti formájában, ahogyan még a Vili—X. századi selyemszöveteken láthatjuk. Éppen a későbbi ábrázolások egy része, mint a fent említett sebastai templom szentélyrekesztője vagy a csontfaragványok egy része mutat rá ugyanakkor arra, hogy a senmurv a X. század második felére vagy a XI. századra több esetben elvesztette klasszikus megjelenésének nem egy jellegzetességét, s egyre inkább madárra kezdett hasonlítani. E szempontból különösen érdekes, hogy hasonló folyamatok figyelhetők meg mind a bizánci ábrázolások egykori forrásvidékét jelentő iszlám világban, mind pedig Nyugat-Európában, ahová a senmurv ábrázolások nyilvánvalóan (részben) Bizáncon keresztül jutottak el. Mint fentebb említettem, az iszlám világban az Omajjád kor után semmi jelét nem láthatjuk annak, hogy állatunk bármiféle módon kapcsolatban állna az uralkodó-ideológiával, s bár a VIII-X. században még viszonylag gyakran találkozunk a senmurv säsänida kori megjelenési formáival, a szárnyas „kutya-páva” ábrázolása egyre inkább átadta a helyét a későbbi századok Mworgjának, amely már egyértelműen csak madár jegyeket viselt magán (erre röviden lásd Gierlichs 1993. 17-20., 26., Curtis 1996. 79-80., de Blois 1997.). A késői szárnyas „kutya-páva” típusú sénmurvok közé tartozik az iszlám művészetben a fent hivatkozott, Berlinben őrzött nyolcszögű tál mellett egy minden bizonnyal X. századi egyiptomi tusrajz (9. kép 8.) (Cat. Wien 1998. 86-87., Nr. 25.), illetve egy XI. századi, a Cooper-Hewitt Museumban őrzött selyemszövet, amelyen a gyöngysorkerettel körülvett medalionokban egymás alatt pegazusok, elefántok és sénmurvok láthatóak (Pope-Ackerman 1938/XI. Pl. 983).102 Az iszlám művészetben is feltűnik ebben az időben egy visszacsavarodó farkú senmurv (9. kép 7.),103 amely arra utalhat, hogy a Vili—IX. századi, főként Irán területéhez kötött alkotásokon megfigyelhető jelentés, azaz a termékenységszimbólum (Kröger 1999. 201-202.) ekkor már visszaszorulóban volt, s a simorg egyre inkább a későbbi forrásokból ismert alakban szilárdult meg az iszlám kultúrában.104 Szintén erre utal a permi Lisevka közelében talált X. századi kelet-iráni füles kancsó (Marschak 1986. 100-101.) pávák között feltűnő sénmurvja, amely ugyan még oroszlánfejű és pávafarkú, a lába már nem előre, hanem lefelé áll (Szmirnov 1909. Pl. LXXII: 128) (amint az a Dumbarton Oaks gyűjteményében őrzött faragványon is megfigyelhető: 14. kép 1.). 102 A kérdéses lelet iszlám vagy bizánci készítmény jellege nem eldöntött (vö. fentebb!). 103 Inv. Nr. 66.1.18, Coming Museum of Glass: Cat. Ann Arbor 1967. 152., Nr. 75. Helyes, 1X-X. századi keltezésére lásd: Whitehouse 2008. 99-100., Fig. 2. 104 Erre nézve lásd Ettinghausen 1950. 156. megállapítását, aki szerint a mongol kor előtt a papagájszerű megjelenítés volt a gyakori, míg azután a kínaiaktól átvett feng-huang madár lépett ennek a helyébe! 128
