Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 55. (Nyíregyháza, 2013)

Régészet - Bollók Ádám: A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról

Bollók Ádám

gyártása,96 de megjelent az állat a konstantinápolyi (feltehetőleg császári) műhelyben készült, majd ajándékként a dunai bolgárok uralkodójához került preszlavi aranydiadém rekeszzománc díszein (13. kép 4.),97 a fővárosi elit számára készíted díszes elefántcsont ládikák díszítőelemei között (14. kép 3.), egy négyszögletes testű, szíjbefűző lyukkal ellátott csaton,98 illetve egy XI. századi polichrom mázas tányér festett díszítéseként is (13. kép l.).99 A fent említett ládikákon feltűnő senmurvok korántsem egyetlen formai megjelenést követnek. A Victoria and Albert Museum ládájának (Goldschmidt-Weitzmann 1930. Taf. LX1V: 108) és a ravennai Museo Civico ládikájának egyik állata (Goldschmidt-Weitzmann 1930. Taf. LXVI: 114d) még a senmurv klasszikus jegyeit viseli magán (14. kép 3.). Ezzel szemben a Dumbarton Oaks Collection ládájának (14. kép 1.) (Weitzmann 1972. Pl. XXXI: C), illetve a párizsi Musée de Cluny darabjának (Goldschmidt-Weitzmann 1930. Taf. LXI: 106c) állatai egészen madárszerű megjelenésüek azáltal, hogy mellső lábuk már nem előre néz, mint a senmurv kutya előtagjánál szokás, hanem a test alatt függőlegesen helyezkedik el (mint a madaraknál megszokott). A Muzeum Ksi^zijt Czartoryskich (Krakkó) ládájának határozottan senmurv megjelenésű lényének farka spirálisan visszacsavarodik,100 a würzburgi Domschatz (Goldschmidt-Weitzmann 1930. Taf. LXII: 107a) és a ravennai Museo Civico (Goldschmidt- Weitzmann 1930. Taf. LXVI: 114a—b) ládáin a keveréklény farka nemcsak hasonlóan visszacsavarodó, de egy további kutyafej nő ki belőle (14. kép 4.). Ez utóbbi forma feltűnése nem korlátozódik e két ládikára - megjelenik a IX-XI. században Bizáncban rendkívül elterjedtnek számító négyszögletes testű, szíjbefűzős csatok díszítéseként is (14. kép 2.). S habár e díszítésforma nem számít a legelterjedtebbek közé a csattípus darabjain, a korábban ismert hat példány101 melled nemrég újabb kilencet közöltek Anatóliából (Schulze-Dörrlamm 2009. 214-216., Nr. 423-431: Typ G2, Bildtyp 3). Már csak viszonylagos közkedveltsége miad is érdemes egy pillanatra elidőznünk ezen állatnál, ugyanis a formai ismertetőjegyek olyan mértékű megváltozása figyelhető meg a standard senmurv ábrázolásokhoz képest, amely elgondolkodásra kell, hogy késztessen azzal kapcsolatban, valóban a säsänida szárnyas „kutya-pávával” állunk-e még szemben, avagy egy másik képzeletbeli lénnyel. Az antik, illetve késő ókori képzeletbeli lények ábrázolásait ádekintve úgy tűnik, hogy a kétkedés nem alaptalan, ugyanis valóban létezed egy olyan állat, amelynek fontosabb jegyei megegyeznek

96 Erre az időszakra tehetőek a kék alcsoport selymei, mint a brüsszeli Musées royaux d’Art et d’Historie-ban (Inv. Nr. Tx.609) őrzött darab: Cat. Bruxelles 1982. 216., Nr. Tx.ll., Cat. Paris 2006, 181., Nr. 130. vagy a firenzei Museo Nazionale del Bargello gyűjteményében (Inv. Nr. 634/F) lévő selyem: Ghirshman 1962. Fig. 276 - talán ez utóbbi töredékei lehetnek a Cooper-Hewitt Museum (New York): Pope-Ackerman/X1 1938. Fig. 983, Cat. Paris 2000, 176., Nr. 207., illetve a berlini Kunstgewerbe Museum: Von Falke 1913. II. Abb. 237 senmurvos selymei is (vö. Cat. Paris 2000. 176., Nr. 207.).

97 Jó minőségű színes felvételen közli: Totev 1982. 32-33., 36-37., Fig. 1, 4., Cat. Magdeburg 2001.488-489., Nr. VI.58b; Bosselmann-Ruickbie 2011. Abb. 7. A kincslelet első részletesebb elemzése (a bolgár szempontok kidomborításával): Totev 1986. A funkció kérdésére lásd: Atanasov 1999. A diadémot stíluskritikai és készítéstechnikai attribútumok alapján konstantinápolyi császári ajándékként határozta meg: Atanasov 1999., Bosselmann-Ruickbie 2004., Bosselmann- Ruickbie 2011.30-31,34-35.

98 Anatólia (TR) (Halűk Perk Müzesi): Küroölu 2009. Fig. 1.

99 Gnyezdovo (RU) 1/41. kurgán: Makarova 1967. 14., Tab. II.5., Jegorov 1999. Risz. 18: 34, színes fotóját lásd az utóbbi kötet címlapján. A Makarova által javasolt X. század végi datálás e leledípus legkorábbi keltezhető emlékei közé emelné a gnyezdovói edényt, ugyanis a korinthos-i ásatások feldolgozása során D.G. Sanders valószínűbbnek tartoda a XI-XII. századi adribúciót (vö. Sanders 2003. 391-394.1). A keltezés kérdésére lásd még Mango 2001. 32-33. megjegyzéseit! Hasonló kiegészítést javasoltak egy preszlavi tányér kapcsán: Totev 1987. Fig. 7, id azonban túlságosan kevés maradt meg az állatból ahhoz, hogy a lény egyértelműen meghatározható legyen.

100 A ládikát eredetileg sásánidaként közölték a pán-sásánida szemléletű Survey of Perisan Art egyik kötetében: Pope-Ackerman 1938/VI1. Pl. 257, ám az sokkal inkább illik a X—XII. századi bizánci darabok közé.

101 Anatólia (Halűk Perk Müzesi): Küroglu 2009. Fig. 8., Chersonesos: Vinski 1974. Taf. I: 10a., Makarova-Pletnyeva 2003. Tab. 37: 65., Preszlav: Aladzov 1995. Abb. 1., Szíria (?): Orlov 1973. Rísz. 2: 6., 6: 2., „Irán”: Jenkins-Keene 1982. Nr. 36b., ismeretlen lelőhely, Archäologisches Staatsammlung, München: Cat. München 2000. 115., Nr. 111.

126