Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 55. (Nyíregyháza, 2013)
Régészet - Bollók Ádám: A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról
Hollók Adam korúként határozott meg (von Falke 1928.), azonban mind a sénmurvok, mind a Bahrám Gür vadászatát bemutató középső medalion stílusa alapján sokkal inkább az Omajjád vagy a korai cAbbásida korra keltezhető. Úgy vélem, ugyanez mondható el a fent röviden említett Cäl Tarhän,82 illetve a Nizämäbäd (Kröger 1982. Abb. 114. Taf. 74: 1) lelőhelyen feltárt, sénmurvot ábrázoló stukkópanelekről (illetve paneltöredékről) (9. kép 1.). Amint az említett ládikánál, úgy ebben az esetben sem lehetünk biztosak a kérdéses paloták, illetve stukkódíszítéseik keltezését illetőleg, ám stíluskritikai alapon a korai iszlám (Omajjád) periódusra datálásuk, illetve az épületkomplexumoknak egy helyi előkelőhöz kötése itt is megalapozottabbnak tűnik (Kröger 1982. 181., 186.). Nem közvetlenül az arisztokráciához, de az értékes nyersanyagot tekintve mindenképpen a korabeli jómódúakhoz vezetnek a VIII—IX. századra (azaz inkább már a korai cAbbásida korra) datált, sénmurvot ábrázoló selyemszövetek. A Täq-i Bustán-i sziklareliefen látható sénmurvos selymek, az affasiabi freskó egyik követének selyemruhája, illetve a talán korabeli selyemszövetek hatását mutató Hirbat al-Mafgar-i83 és Qasr al-Halläbät-i freskók ismeretében mindenképpen meglepő a tényleges szövetek ily kései felbukkanása - így ebben az esetben inkább kell a hagyományozódásban mutatkozó hiányra gondolnunk, semmint a sénmurvos szövetek tényleges kései megjelenésére. Állandó problémát jelent természetesen a kora középkori selyemszövetek régészeti kontextus nélküli, pusztán készítéstechnikai és stíluskritikai alapokon nyugvó datálásának/datálhatóságának nehézsége. így nem meglepő, hogy a sénmurvdíszes selymek keltezésében igen komoly szerepet kapott az egyetlen ténylegesen régészeti kontextusból származó darab, amely a híres Moscsevaja Balka lelőhelyről került múzeumba (II. kép). A szövetet mind az első közlő (Jeroussalimskaja 1978.), mind a későbbi feldolgozók a VIII—IX. századra keltezték (Riboud 1976.), helyesbítve ezzel a hasonló szövetekre a kaukázusi temető feldolgozását megelőzően javasolt korábbi (VI-VII. századi) keltezéseket. A moscsevaja balkai darabbal kapcsolatban azonban megoszlanak a vélemények annak bizánci vagy keleti muszlim készítmény voltáról. Ugyanígy az európai egyházi kincstárakból származó sénmurvos szövetek esetén is sokszor találkozunk a szakirodalomban a „bizánci/iráni” megjelöléssel, ami egyértelműen mutatja a pusztán technikai alapokon álló kutatásban rejlő bizonytalanságot.84 Ugyanakkor ezek a bizánci és a korai iszlám világban (s nem kizárólag annak iráni részén, amint a sénmurv ábrázolásokat kulturális indikátorként alkalmazó szerzők munkái gyakorta sejteni engedik) egyaránt elterjedt selymek azt teljes egyértelműséggel jelzik, hogy e mitikus keveréklény legkésőbb a Vili. századra nemcsak az uralkodói reprezentáció szűk köreit, hanem már a részben a säsänida világ örököseként fellépő korai iszlám kultúra határait is könnyedén átlépte. Úgy tűnik, a sénmurv nem pusztán a fent látott jelentős geográfiai, kronológia és kulturális határokon hatolt át sikeresen, hanem az iráni kultúrában gyökerező jelentését (illetve egyes jelentéseit) is képes volt maga mögött hagyni, ami nélkül elképzelhetetlen lett volna mind az iszlám, mind pedig a bizánci kultúrkörben történő hosszú távú meggyökeresedése. Korántsem állt egyedül ezzel a sásánida-bizánci kulturális érintkezések történetében. A fentebb már idézett, szintén a xvaranah szimbólumaként számon tartott, nyakában textilszalagot viselő kos ábrázolásai például már a Säsänida Birodalom fennállása alatt, az V. század végén megjelentek a Bizánci Birodalom 82 Lásd az 56. jegyzetet! 83 A Hirbat al-Mafgar-i freskó selyem előképét feltételezte Grabar 1959. 299. 84 Amint a középkori bizánci és muszlim selyemszövetek egyik legalaposabb ismerője, A. Muthesius fogalmaz: „Clearly, the surviving silks demonstrate a near identical silk production in Islamic and in Byzantine silk weaving centres by the tenth century.” (Muthesius 1995. 308.) 120
