Istvánovits Eszter (szerk.): A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 55. (Nyíregyháza, 2013)
Régészet - Bollók Ádám: A tiszabezdédi tarsolylemez ikonográfiájáról
Bollók Adam A fentiek fényében úgy vélem, nemcsak nem alaptalan, de szükséges is a säsänida szárnyas „kutya-páva” és a kora középkori ketos/hippocampus ábrázolások formai szinten történő szigorúbb elkülönítése, mint az az eddigi kutatásban gyakorlat volt. Ez természetesen nem zárja ki, hogy az egyes formák között szemantikai szinten akár kapcsolatot is találhassunk, hiszen amit formai szinten leginkább szárnyas ketos-nak határozhatunk meg,33 az a kora középkori szogd freskókon a Rustamot segítő senmurvként jelenik meg. Ez a forma azonban az eddig napvilágra került säsänida művészeti emlékekről nem ismert (mint ahogy a Rustam történet säsänida ábrázolása sem került eddig elő - vö. Comparer 2006.), így a säsänida Iránban vagy nem létezett sénmurv ábrázolás, vagy e mitikus állat más megjelenítési formája is elképzelhető, mint amely a szogd freskók segítségével kikövetkeztethető. Ez pedig elvezet bennünket annak kimondásához, hogy a sénmurv és axvaranah ábrázolások logikai alapon történő különválasztására B.I. Marsak által javasolt megoldás korántsem kényszerítő erejű. Másrészt arra is rámutat, hogy az iráni kultúrkörbe tartozó kultúrák esetében, ahol mind a sénmurv, mind pedig a xvamnah/farn képzete létezett, elképzelhető, hogy ugyanazon jelenség vizuális megjelenítésére különböző formák34 alakultak ki (2. kép I 2.),35 míg ott, ahol ezek a képzetek nem léteztek, a különböző vizuális formákat akár hasonló jelentéssel is felruházhatták. Különösen fontos a formai és a szemantikai szintek különválasztása azért is, mert amíg a szogd Rustam-ciklus sénmurvjainak eredete formai szempontból minden valószínűség szerint a hellenisztikus, majd a római művészettel keletre került kétos/hippocampus ábrázolásokkal függhet össze,36 addig a säsänida szárnyas „kutya-páva” keletkezéséről semmi biztosat nem tudunk: első egyértelműen azonosítható megjelenései alkalmával ugyanis teljesen kiforrott formájában találkozhatunk vele (Harper 2006. 22., illetve lásd lejjebb). Elméleteknek természetesen e téren sem vagyunk híján. A säsänida szárnyas „kutya-pávát” E. Herzfeld az antik hippocampus orientalizált formájának tartotta (Herzfeld 1920. 134.). Néhány szkíta ábrázolás előkerülésével a (volt) szovjet kutatás ezekkel kísérelte meg kapcsolatba hozni állatunkat (Trever 1938. 32-35., részben elfogadólag: Schmidt 1980. 22-24., jogosan ellenzőleg: Toll 1942. 465.). Felmerült később az ókori közel-keleti előképek szerepe (Harper 1961., Harper 2006. 22-23.), gondoltak a hellenisztikus kortól kezdve keletre került ketos ábrázolások megtermékenyítő hatására (Boardman 1987. 82., 65. j.), született magyarázat a pávafarok megjelenésének okairól (Schmidt 1980. 40-51., Harper 2006. 73-74.), legújabban pedig P.O. Harper a politikai bizonytalanságok uralta késő antik világ (ezen belül is a szíriai-mezopotámiai térség) multikulturális központjainak alkotásaként határozta meg az apotropaikusnak tartott kompozit lényt (Harper 2006. 22-23., 73-74.). Mindezen kísérletek ellenére ma sem tudunk pontos választ adni az eredet kérdésének minden részletére. A tanácstalanság annyit mindenképpen jól mutat, hogy a säsänida szárnyas „kutya-páva” megalkotója szilárd elképzelésekkel rendelkezett az állat külső jegyeiről, amelyet minden bizonnyal a korban elterjedt kompozit lények egyes elemeinek felhasználásával alakított ki, úgy azonban, hogy az egyik már létező formával se legyen összetéveszthető. 33 Bár mindenképpen elgondolkodtató a panjikenti állatok fent (lásd 19. jegyzet!) már jelzett sokszínűsége. 34 Érdemes itt felidézni Azarpay 1975a. 174-175. (vég)következtetését, aki szerint a szogd freskók elemzése alapján bizonyosra vehető, hogy a panjikenti és varahsai szárnyas kompozit lények - eltekintve ló, teve és oroszlán előtagjuktól - a csőrükben tartott gyűrűk, illetve a freskók kontextusa alapján mind a fám képzetével álltak összefüggésben. Azaz a formákban megmutatkozó eltérések nem feltétlenül jelentettek (jelentős) szemantikai különbözőséget. 35 Óvatosságra kell inteniük ezzel kapcsolatban azoknak a VII. századi érméknek, amelyekre ellenjegyként a säsänida szárnyas „kutya-pávához” hasonlító alakokat ütöttek, feliratként pedig a szogd fám (a xvaranah szogd alakja) szerepel mellettük (vö. Nikitin-Roth 1995.). Megjegyzendő, hogy az ellenjegyek kis mérete alapján nem dönthető el egyértelműen, hogy az alkotók nem a szogd freskókról is ismert ketos-szerű lényt akarták-e megjeleníteni, illetve hogy a szogd nyelvű felirat és a kompozit lény képe a kelet-iráni világ pontosan mely táján került az érmékre (vö. Nikitin-Roth 1995. 277-278.). így a kérdést perdöntő bizonyítékok előkerüléséig célszerű nyitva hagyni. 36 Erre korábban már utalt, és a keletre került kétos-ról röviden értekezett Boardman 1987. 82-83. 102
